Elutasította a sepsiszentgyörgyi tanács tegnapi ülésén az 1989-es decemberi forradalom áldozatait tömörítő egyesület kérését, így a sebesülteket és a halottak utódait képviselő egyesület idén nem kapja meg a már betervezett ötezer lejt az évfordulós ünnepségekre.
Eddig minden évben utalt ki nekik pénzt a város, ezen a nyáron azonban beperelték az önkormányzatot, mert az nem adott nekik ingyen telket, ezért nem lenne helyes őket támogatni – érvelt Antal Árpád András polgármester. Az ellenérveket Ivan Nicolae és Bálinth József fogalmazta meg: szerintük az egyesület tagjai csak törvényben rögzített jogaikat követelik lassan 21 éve. A törvény lehetőségekről beszél, és előbb a visszaszolgáltatásokat kellene rendezni, azután olyan követeléseket, amelyek egyike-másika egész távolról, például galaci lakhelyű személyektől jön. Tőkés László sem kért földet a román államtól, és a teremben is jó néhányan lehetnének igazolványos forradalmárok, de nem állnak elő ilyen követelésekkel – vágott vissza Antal, és ezek után csak egy ellenszavazattal és három tartózkodás mellett határoztak úgy, hogy a pénzt más célokra fordítják. Gazda Zoltán javasolta, hogy adják át az Andrei Mureşanu Színháznak, erről azonban nem született döntés; kiutaltak viszont ötvenezer lejt sportcélokra.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.