Az Egymillió csillag a szegényekért akció a nyugat-európai államokban többéves múltra tekint vissza. A nagyszabású rendezvény Franciaországból indult, hogy meghódítsa az európai kontinenst.
Azóta évről évre egyre több helyszínen szervezik meg. Románia tavaly csatlakozott a rendezvényhez, melynek fő célja az összetartozás szellemének és az emberi szolidaritás érzésének erősítése. Szombaton a gyulafehérvári Caritas helyi szervezetei tizenhárom erdélyi városban gyújtottak gyertyát, a helyszínen begyűlt adományokból élelmiszert vásárolnak a hátrányos helyzetű családok karácsonyának szebbé tételéért. Háromszéken két helyszínen, Sepsiszentgyörgyön a Mikó-szobor előtt, Kézdivásárhelyen pedig Gábor Áron szobra mögött gyújtották meg szombaton 17 és 19 óra között a szolidaritás gyertyáit. S míg Sepsiszentgyörgyön szép közönség gyűlt össze a Caritas jótékonysági akciójára, Kézdivásárhelyen a szervezőkkel és újságírókkal együtt is alig tizenketten jelentek meg a Gábor Áron téren. A telefonvonalas adományozás hétfő éjjelig még működik, a Caritas a 859-es számra küldött SMS-ekből befolyó két eurókat a szegények megsegítésére használja.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.