Sepsiszentgyörgy közismert és köztiszteletnek örvendő fogász főorvosa, szakíró. Nyolcvan évvel ezelőtt, 1931. szeptember 4-én született Brassóban nagyenyedi eredetű család sarjaként, felmenői borsabányai származásúak.
A brassói Áprily Lajos, volt Római Katolikus Főgimnáziumban érettségizett, majd pedig a kolozsvári orvosi egyetem hallgatójaként 1957-ben szerzett fogorvosi diplomát. Hat évet dolgozott a torjai szanatóriumban. Féléves craiovai szolgálata után került a sepsiszentgyörgyi fogászatra. Az Orvostudományi Társaság területi fogászati szakosztályának elnökeként kezdeményezője és szervezője az árkosi Szentkereszti-kastélyban megtartott tudományos ülésszakoknak, a bálványosi fogászati szimpóziumnak. Legjelentősebb munkája – A fog- és szájbetegségek gyógyításának rövid történeti áttekintése – szakmatörténeti jelentőségű, és a megye fogászattörténetének forrásanyaga. 1996-ban nyugdíjazták, de egy évtizedig feleségével együtt Illyefalván folytatta praxisát. 2009. december 31-én hunyt el. Végakarata szerint élettársa, Lőrincz Ilona szülőfalujában, Árkoson helyezték örök nyugalomra. Emlékét felesége, fia, testvére és rokonai őrzik.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.