A keddi török sajtó szerint számítani lehet a kurd felkelők elleni korlátozott katonai műveletekre Irakban, ugyanis a lapok értékelése szerint az amerikai elnök hozzájárulását adta egy ilyen fellépéshez a török miniszterelnökkel tartott előző napi találkozón.
A Radikal című lap szerint azonnal számítani lehet török légicsapásokra és más korlátozott műveletekre Észak-Irakban, ahol a török hadsereget támadó Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) számos gerillája bujkál. A Hürriyet cikkírója a palesztin fegyveresek elleni, izraeli területen kívüli izraeli csapásokhoz hasonlítja a szeparatista PKK fegyveresei elleni esetleges észak-iraki támadásokat. Maga Recep Tayyip Erdogan török kormányfő George Bushsal tartott megbeszélései után azt mondta török újságíróknak: ,,elérte célját". A PKK elleni harc új fázisába, ,,műveleti fázisba" ért. Bush Erdogannal tárgyalva kijelentette: a Fehér Ház megosztja hírszerzési értesüléseit Ankarával a lázadó csoport támadásainak elhárítására. Megosztják a török hadsereggel az arról szóló információkat, hogy hol vannak a PKK-nak az észak-iraki kurd autonóm régióban megerősített állásai, és hogy hol tartózkodnak a török—iraki határ térségében PKK-alakulatok. A török sajtóban megjelent értesülések szerint PKK-vezetők vélt tartózkodási helye elleni támadások is elképzelhetőek. ,,A PKK terrorista szervezet, Törökország, Irak és az Egyesült Államok ellensége" — jelentette ki Bush a török miniszterelnöknek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.