Még dolgoznak a mesteremberek a Szarvas Szálló külső szigetelésén, de a védőhálók alól már kikacsint az ingatlan új arca. A tervező vidám színeket szánt az épületre. Az eddig látható részletek szerint a választás jól sikerült, a sárga, almazöld, narancssárga összhangot alkot, és minden bizonnyal érdekes foltjává válik majd Kovászna központjának.
A szintén belvárosi Kovászna Szálló külső szigetelését és újrafestését korábban befejezték, az épület pasztellszínei kellemesen simulnak a környezetbe. A szomszédos Turista Szálló külseje rendben, az Őzikénél is haladnak, így minden esély adott arra, hogy Kovászna központjában a vendéglátóegységek külső ápoltságukkal is csinosítsák a város szívét.
A szállodák felé vezető kockaköves útfelületet aszfaltosra cserélték, díszes villanyoszlopokat állítottak, a légi vezetékeket föld alá rejtették. A régi Pokolsár-fürdőt felelevenítő épület mellé odakerült az eddig nagyon hiányzó eligazító tábla, melyről immár négy nyelven lehet megtudni dr. Hankó Vilmos 1896-ban kelt magyarázatát: "A piaczon díszes tornyos és facifrázatokkal ékesített épület vonja magára figyelmünket..." – ennek a mása díszeleg most a polgármesteri hivatallal szemben.
A változások hozzájárulhatnak ahhoz, hogy Kovászna központja kiszabaduljon mindennapi szürkeségéből, és végre megkapja igazi fürdővárosi hangulatot sugárzó egyéniségét.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.