Egyelőre saját erőből, saját földkotró gépeivel kezdi meg a Debren patak kitakarítását Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatala, de jövőben a környezetvédelmi alapból pályázható pénzen szeretnék végre rendbe tenni a ma még afféle lefolyóként használt, szeméttel teli vízfolyást és medret, amelyet eddig némi civil, önkéntes segítséggel alkalmilag tisztogattak ki, ám ezen akciók hatása nem bizonyult tartósnak.
A várost három kilométer hosszan átszelő Debren felső részén többlépcsős hordalékülepítőt kellene építeni, ehhez már megrendelték a megvalósíthatósági tanulmányt. A szükséges munkálatokkal kapcsolatosan Albert Álmos polgármester szerint mindenkinek vannak jó és építő javaslatai, csakhogy ezek évről évre változnak, a tavalyi ötletek idén nevetségessé válnak, olykor kezdeményezőik bírálják a megvalósításukat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.