Naponta láthatjuk a televízióban, s néhány alkalommal magunk is megtapasztalhattuk, mit jelent egy-egy újabb szuper- vagy hipermarket megnyitása, hogyan verekednek az emberek a pár banival, lejjel olcsóbb termékekért, a vásárlócsalogató ajándékokért. Megfigyelhettük, hogy a néhány sepsiszentgyörgyi bevásárlóközpont parkolója majd mindig zsúfolásig tömve, és többnyire sorok kígyóznak a pénztáraknál is. Egyikben a hús olcsóbb, másikban sajtot kapunk jobb áron, a harmadikban hozzájuthatunk ritkább termékekhez is, nem kell Brassóba cocókázni, ha kedvezményesebben, esetleg ínyencebben kívánunk étkezni – hallatszanak az érvek. A válság nem csökkentette, növelte ezek forgalmát, sokan érzik úgy, nyernek, ha az olcsóbb német vajat választják, s nem a helyit, s szinte észre sem veszik, besétálnak az ilyen üzletek már unalomig ismételt csapdájába: még legalább öt-hat előre nem tervezett dolog kerül kosarukba "lám, milyen olcsó!" felkiáltással, és végül több pénzt hagynak ott, mint szándékoztak.
Nem gazdagítják ezek az üzletek a várost sem, színes, jellegtelen dobozok nőnek ki a földből (Szentgyörgyön hál’ istennek csak a szintén jellegtelen tömbházak szomszédságában), a városkép nem válik tetszetősebbé, de nem vagyonosodik a városkassza sem, hisz ezek a cégek Bukarestben adóznak, csupán az igen gyatrán megfizetett alkalmazottak személyi jövedelemadójának egy bizonyos (évről évre kisebb) százaléka marad itthon. S a szabadpiaci versenyszellem nevében megfojtják a helyi kisebb üzleteket, melyek sem áraikban, sem kínálatukban nem kelhetnek versenyre a nagy országos vagy európai vállalkozásokkal. Láthattuk, az Olt negyedben hogyan váltak kámforrá a kis boltok a raktáráruházak megjelenése után, senki nem számolt utána, hány adózó kisvállalkozás, hány munkahely vált semmivé. A város nem szólhat bele alkalmazási vagy reklámpolitikájukba, legfeljebb kérheti a helyi munkaerő foglalkoztatását, a magyar nyelv használatát, kötelezni nincs joga, lehetősége.
Előnyük tehát édeskevés ezeknek a sokak által istenített raktáráruházaknak, mégis épül egyik a másik után. A negyedik, az ötödik is megkapja a városi tanács engedélyét, hisz a lakosságot szolgálják, a lakosság pedig ezt akarja – érvelnek a döntéshozók. Ők nem szállnak szembe a globalizációval, ám megtehetjük mi magunk, támogathatjuk a minőséget termelő helyi cégeket, boltokat. Van választási lehetőségünk, és bizonyos, végül mi is, településünk is többet nyer. Nem­csak otthonosabb ízeket, de akár fejlődést, gyarapodást is.