Izraeli régészeknek sikerült megfejteniük azt a szürke márványtáblára írt, nyolcszáz éves szöveget, amely a keresztesek eddig ismert egyetlen arab nyelvű történelmi hagyatéka – jelentette be az Izraeli Régészeti Hivatal.
A kőtáblán II. Frigyes (1194–1250) német-római császár neve látható, és egy dátum: "1229, a mi Urunk Jézus, a Messiás megtestesülése". A leletet még évekkel ezelőtt fedezték fel egy falon a Tel-Avivhoz tartozó Jaffában, ám nem tulajdonítottak neki nagy jelentőséget, mert úgy vélték, hogy az Oszmán Birodalom idejéből származik. Akkor jöttek rá, hogy valójában a középkori keresztes háborúk idején íródott, amikor elkezdték megfejteni a rajta lévő szöveget – mondta Móse Saron, a jeruzsálemi Héber Egyetem professzora.
A hatodik keresztes hadjáratot (1228–1229) vezető II. Frigyes két feliratot helyezett el az általa megerősített jaffai vár falán, egyet latinul, egyet pedig arab nyelven. "A szöveget a császár hivatalnokai, de az is lehet, hogy maga II. Frigyes készítette. Annyi biztos, hogy ez az egyetlen felirat, amelyet ez idáig megfejtettek" – közölte a szürke márványtáblát kibetűző két régész egyike.
A nyolcszáz éves felirat, amely felsorolja a császár összes címét, szinte teljesen ép. A régészeti hivatal szerint ilyen arab nyelvű leletet még az uralkodó Szicíliában épült palotájában sem találtak.
A hadjárat legnagyobb eredménye az volt, hogy a császár átadta Jeruzsálemet a kereszteseknek, miután 1229-ben békemegállapodást kötött a várost addig birtokló al-Malik al-Kámil egyiptomi szultánnal.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.