November 17-e úgy kerül be az újabb kori magyar történelembe, mint a fordulat, a 180 fokos gazdaságpolitikai fordulat napja. Csütörtökön jelentette be ugyanis Matolcsy György gazdasági miniszter, hogy minden ellenkező híreszteléssel ellentétben, Magyarország újra tárgyalásokba kezd a Nemzetközi Valutaalappal.
Egy új típusú együttműködés körvonalazódik majd – szól a gazdasági szaktárca közleménye –, amely nemhogy csökkentené, hanem növelni fogja az ország pénzügy-gazdasági függetlenségét... * Voltaképpen nem is hitelről van szó, tehát nem növekszik az államadósság, hanem Magyarország "biztosítást" köt az IMF-fel, "növeli a befektetői bizalmat Magyarországon", és beindíthatja a régen várt gazdasági növekedést. Matolcsy György miniszter szerint – akinek lemondását az ellenzék mindhárom pártja az MSZP, a Jobbik és az LMP is egybehangzóan követeli – az "új típusú megállapodásra" azért van szükség, mert Magyarország gazdasági függetlenségét biztosító, a piacokról történő finanszírozást rendkívüli módon megnehezíti az eurózóna elhúzódó válsága. * Hogy mi történhetett, csak találgatni lehet, hiszen maga Matolcsy egy héttel ezelőtt az országgyűlésben még arról beszélt, hogy a Valutaalap ellenében kell politizálni, viszont a fordulatot valamennyire előre jelezték a magyar közgazdászok dodonai jóslatai (ezúttal pártállástól függetlenül ugyanazt mondták!), miszerint ha a forint elmegy, a magyar kincstárjegyeket, értékpapírokat nem lehet áron eladni, s küszöbön áll az ország újabb leminősítése a megalázó bóvli kategóriába, ami előre vetíti az államcsődöt. * Ezután kezdett tárgyalni Matolcsy a bankszakemberekkel, a devizában eladósodottak helyzetét rendezendő, és jelentette be a hírt, amelynek egyetlen szépséghibája, hogy a Magyarországon megszokott évi országvizsgálatait végző Valutaalap képviselői nem tudtak róla. Aztán magától a minisztertől tudták meg. Kiderült, ebben az évben megkezdődhetnek ugyan a tárgyalások, de döntésre csak jövő év elején lehet számítani. Hogy megkaphatja-e Magyarország a Lengyelországéhoz hasonló "biztosítási" hitelt – kérdéses. Mindenesetre, a hír villámgyorsan megnyugtatta a piacokat, esett az euró és a devizában eladósodottakat érzékenyen érintő svájci frank árfolyama, valamennyire erősödött a forint. Hogy milyen is lesz az új típusú megállapodás, majd elválik. * Megalakult hét végén a nyugat-európai és az amerikai magyarság képviselőinek fórumot biztosító Diaszpóratanács. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az alakuló ülésen jelentette be, hogy minden magyar állampolgárt megillet a választójog. Az új választójogi törvény szerint a 106 egyéni választókerület mellett 93 képviselő listáról kerülhet be a parlamentbe, s erre, attól függetlenül, hogy a világ mely pontján él, bármelyik magyar állampolgár szavazhat, akár levélben is. * A Diaszpóratanács rendszeresen összeül majd az elkövetkezőkben, a nyugati és az amerikai magyarság, a diaszpórákban élő magyarok nemzetiségük megtartására, identitásuk megőrzésére helyezik a legnagyobb hangsúlyt. Különleges a helyzetük, hiszen a múlt század fordulóján, majd a világháborúk és az 1956-os forradalom után emigrálók leszármazottai, a negyedik, ötödik, hatodik generáció tagjai már nem beszélnek mind magyarul, viszont ragaszkodnak magyar identitásukhoz, s ennek megerősítéséért a magyar kormány által támogatott Diaszpóratanács tagjai nagyon sokat tehetnek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.