Orbán levele a nyugdíjasoknak
A kormány 2012-re garantálja a nyugdíjak értékállóságát, továbbá azt is, hogy a gáz, a villany, a távfűtés, a víz és a csatorna díja nem nőhet nagyobb mértékben, mint a nyugdíjak – hangsúlyozza Orbán Viktor miniszterelnök a nyugdíjasoknak írt levelében.
A miniszterelnök és Iván László, az Idősügyi Tanács tagja megerősítette azt a megállapodást, amelyet még 2009-ben kötöttek, hogy ha a Fidesz kormányra kerül, nem fogad el és nem hajt végre olyan válságkezelést, amely a nyugdíjasok vállára tesz újabb és újabb terheket.
A forintkamat az oka
Az Országgyűlésnek a 2002–2010 közötti lakossági devizaeladósodás okai feltárását, valamint az esetleges kormányzati felelősséget vizsgáló albizottsága tegnapi ülésén a bankszövetség mostani és két korábbi elnöke szerint számos monetáris és gazdaságpolitikai ok játszott közre a folyamatban, de főleg az akkori magas forintkamatok idézték elő a lakosság nagyarányú devizaeladósodását. Mindhárom elnök azon a véleményen volt, hogy a folyamat elején egyáltalán nem látszott kockázatosnak a lakosság devizában történő eladósodása, mivel egészen az elmúlt évtized közepéig az volt a vélemény, Magyarország belátható időn belül bevezeti az eurót.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.