Beperelte a megyei tanácsot Nagy István baróti polgármester, azt kéri a bíróságtól, lakoltassák ki a nemrég elkészült strandról a megyei önkormányzatot, és adják vissza a helyszínt a jogos tulajdonosnak, a városnak.
Demeter János, a megyei tanács alelnöke elmondta, nem rajtuk áll a késlekedés, amint a kivitelező átadja a befejezett, véglegesen is felértékelt ingatlan összes iratát, rögtön meghozzák a visszautalásról szóló döntést.
November 4-én nagy csinnadrattával szervezett avatóünnepséget a baróti strandnál a megyei tanács és az RMDSZ. Nagy István baróti polgármester most azt panaszolja, a napokban kapta meg a november eleji átvételi dokumentáció egy részét, azt várják el tőle, hogy utólag írja alá a hivatalos papírokat, akkor a nagy eseményre meg sem hívták. Több átadás és több halasztás is volt, tudtával hivatalosan augusztus 10-én kellett volna ennek megtörténnie, ezért ő augusztus 17-én levélben kérte a megyétől az ingatlan visszaszolgáltatását. "Szerepel a leltárunkban, el kell számolnunk vele" – érvel. Tegnap – amellett, hogy beszámolt a perindításról – azt is bejelentette, továbbra sem tartja megfelelőnek az elkészült munkálatokat. Számításai szerint 1,5 millió eurót költöttek el, de ebből nem építettek egyetlen új ingatlant sem, csak kijavították a régit, nem újították fel az utat, nem készítették el a csatornázást, "csupán kicserélték a vécéket, feltették a termopán ablakokat, és befedték egy sátorlappal, amely már penészedik" – mondotta. Nagy István azt is szóvá tette, hogy egy nappal az RMDSZ-es ünnepség előtt a vízügyesek 70 000 lejre büntették a baróti polgármesteri hivatalt a vízkezelő állomás állapota miatt, ám azt éppen a Borbély László irányította környezetvédelmi minisztérium késlekedő pályázati átutalásai okán nem tudták befejezni.
Demeter János, A borvíz útja pályázatért felelős megyei alelnök szintén szeretné, ha minél hamarább átadhatnák a baróti strandot a városvezetésnek, magyarázata szerint a késésért a kivitelező, no meg a procedúra okolható. A törvények pontosan szabályozzák, miként, hány szakaszban kell átvenni egy ilyen munkálatot, a napokban várják a kivitelező végső elszámolását, anélkül ugyanis nem tudják kiszámítani az ingatlan pontos értékét, és a megyei testület sem fogadhatja el az átadási határozatot. A késlekedésnek oka az is, hogy figyelembe vették Nagy István igényeit, levélben küldött összes kérését igyekeztek megoldani – mondotta Demeter. Bízik benne, a jövő heti tanácsülésen napirendre kerülhet a kérdés. Nagy István árral kapcsolatos megjegyzését nem tartja valósnak Bíró Donát, megyei főépítész, "banira pontos árat" akkor mondhat, ha megkapják a kivitelező utolsó számláit, de ez az összeg 570 000 euró körül mozog – mondta el a Háromszéknek. Egy romokban álló épület helyett öltözők készültek, a használhatatlan medence helyett pedig most fürdőzésre, kikapcsolódásra alkalmas hely várja a barótiakat – fejtegette. Demeter János a kivitelezési hibákat, például a tető penészedését sem tartja valószínűnek, de ellenőrizteti, s ha gondokat észlelnek, akkor a kivitelező kénytelen lesz kijavítani, mert kétéves jótállást vállalt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.