A Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szervezete Dicsőség a legyőzötteknek címmel pályázatot írt ki az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc emlékére.
Kilenc középiskolás tanuló küldött be dolgozatot, heten a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceumból, ketten a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Középiskolából.
Nem hallgathatjuk el megyénk sokat és sokszor dicsért, úgynevezett "elit" középiskoláinak a közönyösségét és ebből eredően tanulóinak távolmaradását. Úgy véljük, hogy ezek a (pénzzel, könyvekkel is jutalmazott) pályázati lehetőségek jó alkalmak az eddig tanultak bővítésére és saját képességeink megmérettetésére.
A pályázatokat Rab Sándor történelemtanár bírálta el, köszönet érte. A beküldött dolgozatok jobbára az események többé-kevésbé kimerítő leírását tartották fontosnak, holott – ahogy ezt a kiírásban is jeleztük – inkább eszmetörténeti szempontok szerinti tárgyalásmódot láttunk volna szívesebben, azaz a diktatúra és a demokrácia szembeállítását az események konkrétumában. Mindenképpen dicséret illeti elsősorban a kovásznai Konnáth Árpádot, aki megjelent a kiértékelésen is, és az első díjat személyesen vette át. A második díjat három ugyancsak kovásznai diák, Bede Róbert, Kádár Hanga és Kelemen Álmos vehette át, harmadik a sepsiszentgyörgyi Ráduly Izabella lett, negyedik Dima Anetta, az ötödik helyen pedig megint egy kovásznai hármas, Szabó Noémi Rozália, Szigethy Orsolya és Jonica Xénia végzett. A díjazottak könyvet, oklevelet és pénzjutalmat kaptak, a helyezéstől függően 400, 300, 200 és 100–100 lejt. Nehezményeztük, hogy a pályázók nem mindenike jelent meg az eredmény kihirdetésekor az ünnepi rendezvényen és a nyeremények személyes átvételére.
A nyereményalap nagyobb részét Sepsiszentgyörgy városi tanácsa biztosította, a pályázat népszerűsítésében segítségünkre volt a megyei tanfelügyelőség és szakfelügyelője, ezúton is köszönetünket fejezzük ki támogatásukért.
A Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szervezete nevében
TÖRÖK JÓZSEF elnök
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.