Az idegrendszer, az emlékezet azzal védekezett a mindennapos "ökölvívó" mérkőzések ellen, hogy egyszerűen kitörülte a százezer voltos feszültséggel teli időszakot, amikor ugyanazokat a kérdéseket fogalmazták meg, ugyanazokra a kérdésekre várták a válaszokat. A visszaemlékezésekben ezért kap tágabb teret a letartóztatás, az első, börtönben töltött éjszaka, majd az ítélet kimondása után a mindennapos taposómalom élményvilága. A vallatás, kihallgatás valóban ökölvívó mérkőzéshez hasonlítható: a vallató a letartóztatott gyengéit, a fogoly pedig a kibúvókat keresi, miközben végsőkig feszül minden idegszála.
Az általam ismert és megszólaltatott egykori politikai foglyok közül csak Dávid Gyula, Várhegyi István, Vastag Lajos és báró Bánffy István emlékezett valóban hitelesen, a jegyzőkönyvek szövegével nagyjából egyező módon a vallatás, kihallgatás gyötrelmeire. A Securitate által elkészített kihallgatási jegyzőkönyveket valóban alapos kritikával kell elemeznünk, ez azonban közelről sem jelenti azt, hogy figyelembe sem kell vennünk őket. A kihallgatási jegyzőkönyvek nélkül a szervezkedési kísérletek, reformelképzelések hiteles történetét nem lehet megírni! Az események, történések megközelítő pontosságú kronológiája csak a kihallgatási jegyzőkönyvek alapján rekonstruálható.
Páskándi Géza idézett Curriculum vitae-részletében már-már önironikusan tekint vissza egykori önmagára, nem magyarázkodik, hanem visszatekintve próbálja megérteni és megértetni mindazt, amiért börtönbe került:
Tudtam, így is, úgy is le fognak tartóztatni, mert legalább ´56 szeptembere óta érett a "priuszom". A Diákszövetségnek megfogalmaztam javallataimat. Ötvenhatos cikket, verset írtam (kézirat gyanánt). Csatlakoztam az egyetemi autonómia követeléséhez, aztán a kötelező orosz nyelv fakultatívvá tétele is szerepelt stb. Nota bene: oroszból igen gyenge voltam. (Ma is élő, kegyelmes szívű, jó tanárom a tanúm lehet erre.) Ám azért nehogy valaki arra az álláspontra helyezkedjék: főleg a gyengébb, lazsálóbb egyetemi hallgató szereti a lázadást, a forradalmakat, ahogy a szorgalomra ásító elemista a téli tüzelőhiányt, amely vakációt jelent – szóval, ne menjünk ilyen messzire. Mert, bár jegyeim jobbára közepesek, néhány tárgyból – így marxizmusból is, lásd: káderiskolai előzmények – egyik legjobb voltam az évfolyamon. Ennek ellenére kértem: a marxizmus csak egyike legyen a tanított "filozófiai irányzatoknak". Mindez elhatárolódás volt részemről, megtagadása a közelmúltnak. Az ifjú nem akart szenvedni a "vén", ostoba ideológiáért... Azokért, akikről nem tehetett. Védte magát a lázadással, miközben vállalta az új veszélyt. Valami ösztönös, naiv ősi pluralizmus? Választhasson az ember? Meglehet. Ugyebár az ifjúság állandóan kutakozik, keresgéli a mesebeli kincset. Keresi párját, barátait, társaságát, példaképeit, az eszményeket, hiszen érzi, választása talán egy életre, legalább­is hosszú időre szól.
(...) Szóval, azt akartam – konkrétan – többek között: a mi diákotthonainkat ne illegalista román és magyar kommunistákról, hanem magyar történelmi személyiségekről és szellemi emberekről nevezzék el. A leányotthont például Ocskó Teréz és Elena Pavel helyett Zrínyi Ilonáról és Kaffka Margitról... Ma már elismerem: ez bizony – még magyarországi távlatból mérve is – igen nagy, "éretlen" előrefutás volt. Kellett hozzá jókora naivitás. Nos, erős, sőt, kőkemény szkepticizmusom (etnikai kisebbségi ügyekben) azóta is fungál. Ez is jócskán akadályozta utamat, "jó híremet" a világ felé.
Továbbá: közös irodalmi kört szerettem volna az egzakt – fizika-matematika stb. – szakosokkal. Éreztem, hogy a nem társadalomtudományok és bölcsészek között szakadékot akarnak támasztani. Nehogy "megfertőzzük" őket, vagy kölcsönösen egymást. (Valahogy úgy, ahogy a művészeti ágak alkotóit is megosztották. Vagy az újságírókat a szépírók ellen hergelték, nemegyszer...) Tehát részemről a felsoroltak képezték a történelmi Nyílt tér rovatot: nem vagyok azonos, nem vállalok közösséget velük...
(...) Szóval, kint, a deltában (Duna), a kényszermunkán más volt a helyzet. Ott – szinte akkurátusan – mindig megokolták a veréseket. Például: nem teljesítetted az embertelen normát. A munkacsoportból – lévén a legfiatalabb – engem választottak. Ez már a ráció munkája volt, nem bízták véletlenre a dolgot. A bűnbak az ősi társadalmakban mindig az ifjú állat. Ott persze más okból, mint itt. Itt: ez kibírja, s egyben a példastatuálás megrémíti a többit, az idősebbeket. Nota bene: az ismertebb írók közül is engem választottak, azt hiszem, nemcsak tetteim, ´56-os írásaim alapján, de ifjú, "magányos farkas" létem ellenére is, jóllehet nagyon is társasági ember voltam.
Szóval, arc helyett: ülep, vasálarc helyett: vizes lepedő a fenekemre, és gumibot helyett huszonöt egy ("gumírozott") kábeldarabbal. Csak később, a veszély elmúltával (mindig így van) tudtam humorosan "kezelni" a dolgot. Utolsó lel­kem: a humor, firkantottam le hajdanán. Aztán közöltem is (már itt és később). Epig­rammát – a szabadság műfaja ez is! – írtam az első nagy verésről, mondván: nincs méltóbb, illőbb helyzet, mint az, hogy az ülepem és a verő őrmester feje egymásba nézzen. Ha meg nem parancsolja, sosem tudtam s mertem volna fenekemet arca irányába emel­ni. Észre sem vette az ostoba, hogy vakmerő pimasszá tett azzal, hogy huszonötöt mért alsó hátsó felemre.
Akkor a barakkban emeletes vaságyamon egy hétig hason aludtam, villanyfényben, a drótkerítés, posztoló őrök határai között. Fel-felriadva hallgattam a delta éji madárvilágának hangjait vagy az őrzők farkaskutyájának vonítását...
Többször is ment haza halálhírem a börtön s kényszermunka tájai felől. Legenda, persze, az. (Sebők Anna: Kolozsvári perek, Hamvas Intézet kiadása, Budapest, 2001)
Az idézett vallomás a későbbiekben, az 1963. február 9-i szabadulása utáni időszak történései révén kap igazán történelmi hátszelet. Páskándi Géza követési dossziéját 1965. április 19-én nyitották meg, s megfigyelése a börtönből való szabadulása első pillanatától a Securitate figyelmének középpontjában állott. Nemcsak őt, még a börtönből szabadult közbűntényeseket is követték. Páskándi Géza ennek teljes tudatában volt, megpróbált együttélni a csöppet sem kellemes "helyzettel". Utólag sok mindent bele lehet magyarázni – bele is magyaráznak! – a Magyarországra való áttelepedése kapcsán. Egészen bizonyos, hogy ebben a börtöntől való félelme is szerepet játszott. Saját maga írta: még egyszer visszakerülni a romániai börtönökbe? Inkább a halál!
A három kötetből álló megfigyelési dossziéja – sarkítva – a legfelsőbb párt- és államvezetés által gondosan "megkomponált" ügynökhálózattól keresztül-kasul átszőtt hatvanas évekbeli politikai rendszer, irodalmi és szellemi élet sajátos keresztmetszete. Legszívesebben abszurd keresztmetszetet írnék, ha nem volna véresen komoly mindaz, amit a dokumentumok, jelentések, szigorúan titkos utasítások, a tartó tisztek eligazításai tartalmaznak.
Határozat a megfigyelési dosszié megnyitásáról
(Páskándi Géza a megfigyelésben a "Puscasu Gh" fedőnevet kapta)
Azonosítási adatok: Családnév: Páskándi, keresztnév: Géza. 1933. május 18-án született Szatmárhegy községben, Géza és Erzsébet fia, magyar nemzetiségű, lakhelye (Bukarest), Iulius Fucik utca (1. szám, VI. emelet, 15. lakás, Május 1 rajon), végzettsége: az egyetemi tanulmányait nem fejezte be, foglalkozása: költő, munkahelye: C. L. D. C. R., Griviţa Roşie 2, beosztása: tisztviselő, jelenlegi politikai hovatartozása: párton kívüli, a múltban kifejtett politikai tevékenysége: az 1944. augusztus 23-ig kifejtett politikai tevékenysége ismeretlen.
Társadalmi származása: munkás, jelenlegi szociális helyzete: tisztviselő. 1957-ben a Kolozsvári Katonai Törvényszék a Btk. 327. szakasza III. bekezdése alapján nyilvános izgatásért 6 év börtönbüntetésre ítélte. Az érintett 1956-ban, a magyarországi ellenforradalom idején a kolozsvári egyetemisták soraiban lévő ellenséges elemekkel együtt a magyar diákok számára "bizonyos haladó jogok eléréséért" antidemokratikus dokumentumokat állított össze, a diákokat a fakultásról szóban arra buzdította, hogy támogassák az általa és az ellenséges elemek által megfogalmazott "követeléseket". Az RNK Államtanácsa 1963. január 3-i, 5. számú törvényrendelete alapján a büntetés hátralévő részét elengedték, és szabadlábra helyezték.
Páskándi Géza szabadulása után – jelentették a szerveinknek – ellenséges álláspontra helyezkedett, a "fiókja" számára készült írásai vannak, amelyeket nem közöl, azonban a barátainak és ismerőseinek felolvassa őket.
1965. október 15-én "Balogh Fr."* ügynök tájékoztatott, hogy Páskándi Géza verseket ír, de azokat nem közli: "Például a forrás által hallott Kodály fája című vers, amely Kodály Zoltán magyar zeneszerzőről szól, akit a "magyar szellem" – amely évszázadokon át él és "uralkodik" – elkötelezett őreként ábrázol.
1963. december 9-én "Ionescu Ştefan" ügynök jelenti, hogy Páskándi Gézával Majtényi Erik lakásában találkozott: "itt néhány, rejtetten politikai tartalmú, vagy minden tartalom nélküli verset olvasott fel nekem." "Egyikre emlékszem, amelyben lényegében azt állította, hogy ebben az országban mi mindent jelent, hogy csendben halhatsz meg, mindig lesz valaki, aki eltemessen. A versei tartalma kapcsán – amelyeket nem értenek – ellenvélemény fogalmazódott meg, amire ő azt válaszolta: Nekem elég, ha tíz ember megérti, amit írok."
1965. március 20-án "Balogh Fr." arról tájékoztatott, hogy februárban-márciusban többször találkozott Páskándi Gézával. Az 1965. március 7-i választások előtt az ügynök jelenlétében így fejezte ki magát: "a börtönnel még annyi szerencséje sem volt, hogy legalább a politikai jogai elvesztésével büntessék", most el kell mennie szavazni, "aminek semmi értelme nincs, mivel csak a listán szereplő személyt kell megválasztania, így az egész választás szélhámosság és illúzió".
1965. március 19-én azt mondta az ügynöknek: Az eb olykor emeli lábát című ver­sében a hazánkban meglévő irodalmi-művészeti alkotómunkára utalt, azt állítva, akinek van bátorsága az igazságot kimondani, azt keményen megbüntetik. Arra a kérdésre, hogy próbálta közölni a verset, azt felelte: "a mi jelenlegi helyzetünkben még remény sincs arra, hogy közlik".
Az operatív nyilvántartás kategóriája:
Az elmondottakból kitűnik, hogy a kijelölt személy magyar nacionalista tevékenységet folytat, következésképpen mint ellenséges elemet, aki hazánk magyar nemzeti kisebbsége körében ellenséges tevékenységet folytat, operatív nyilvántartásba vesszük.
(folytatjuk)

*"Balogh Fr." ügynöknek – Stefano Bottoni alapján –, Szilágyi Domokosnak köszönhetően irodalomtörténeti adatokat, a legrejtettebb műhelytitkokat ismerhetjük meg.