Elfogadta a kormány a jövő évi állami költségvetés tervezetét – jelentette be Emil Boc kormányfő tegnap, hangsúlyozva, hogy óvatos, felelős, előrelátó jogszabályt dolgoztak ki.
A jövő évre 2,1 százalékos gazdasági növekedéssel és 1,9 százalékos államháztartási hiánnyal számolnak. A béreket és a nyugdíjakat befagyasztják – az országos bruttó átlagbért 2117 lejre becsülik 2012-ben –, az euróövezethez való 2015-ös csatlakozási céldátumot fenntartják. A tervezetet a Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalások után dolgozták ki, néhány miniszter azonban kevesellte a tárcának jutó pénzt, ezért késett hat hetet (október 15-ig kellett volna előterjeszteni). A parlamentbe jövő héten küldik át.
A 2012-es bevételeket 195,3 milliárd lejre szabta a kormány, a kiadásokat 206,5 milliárdra. A befektetésekre szánt összegek 1,3–2 milliárd lejjel csökkennek az idénhez képest, de az európai alapokból 50 százalékkal többet kívánnak lehívni jövőben. A különböző támogatásokat a bruttó nemzeti össztermék (GDP) idei 1,2 százalékáról 0,91 százalékra apasztják, a személyzeti költségeket 7,5 százalékról 6,9-re, ami azért 7,2 százalékra nőhet, ha a gazdasági körülmények engedik. Ez a fizetési alap 4,5 százalékos emelését jelentené. A tervezet szerint kisebb-nagyobb mértékben (pár tízmillió lejtől egy-két milliárdig terjed a skála) nő az államelnöki hivatal, a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék, az alkotmánybíróság, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács, a főügyészség, az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség, a hírszerző és őrző-védő szolgálatok, valamint a külügyi, pénzügyi, honvédelmi, környezetvédelmi, szállításügyi, egészségügyi és távközlési tárca költségvetése, és csökken a művelődési, a munkaügyi és a mezőgazdasági minisztériumok kerete. Az RMDSZ által vezett egészségügy 700 millió lejjel kap többet, mint idén, a művelődés 89 millióval kevesebbet. Az egyik nagy vesztes a tanügy: az oktatásra szánt összegeket tételesen ugyan nem közölték, de a bruttó nemzeti össztermék alig 2,8 százalékát kapja meg, sokkal kevesebbet, mint az utóbbi években bármikor.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.