Megnyitották tegnap Kézdivásárhelyen a Központi Vállalkozásfejlesztési Irodát. Az intézmény az Integrált vállalkozásfejlesztési modell három régió kisvárosaiban elnevezésű program belső-erdélyi képviselete.
A felső-háromszéki város céhes múltja a mában is érződik, legalábbis erre utal az egy főre vonatkoztatható helyi és környékbeli vállalkozások száma, indokolta a helyszínválasztást a központi régiós program lebonyolítója, a LAM Alapítvány ügyvezető igazgatója, Klárik Attila.
A megnyitón Hegedűs Ferenc vállalkozó a válság által megrémített fiatal vállalkozókról, de a cégalapítás gazdaságélénkítő hasznáról is beszélt, akárcsak Ambrus Attila megyei pénzügyi igazgató, aki adóparadicsomot ugyan nem ígért, de a hivatal munkatársainak a vállalkozásokhoz való empatikus viszonyulását mindenképpen.
A margittai, zsombolyai és kézdivásárhelyi székhelyű projekt "vízre bocsátását" átfogó, elsősorban a vállalkozási kedvet felmérni igyekvő szociológiai és közgazdaságtani vizsgálat előzte meg, amelyet az Etnikumközi Viszonyok Kutatóközpontja végzett. A mintegy kétmillió euró értékű pályázat részeként induló ingyenes képzések a központi, erdélyi régió hat megyéjének 39 kisvárosát célozzák. Régiónként 12 akkreditált képzés, 2040 képzési óra, 6–6 képzési csomag leendő vállalkozóknak, valamint kis- és középvállalkozások vezetőinek, ugyanakkor integrált vállalkozásfejlesztési csomag (igényfelmérés, szaktanácsadás, képzés, egyéni problémakezelés, követés) áll a kínálatban.
A képzésben részesülők számát 558 főben szabták meg – közülük 135 nő –, és ennek nyomán 54 új vállalkozás beindításában bíznak, ezt a húszszázalékos megvalósulási arányt a szervezők reálisnak tekintik. A jelölteket terepmunka és hatékony kommunikáció révén igyekeznek megtalálni – mondta el Klárik Attila.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.