Az EP a szlovákiai magyar kisebbség ­helyzetét vizsgálja

2007. november 8., csütörtök, Világfigyelő

Történetében először az Európai Unión belüli hagyományos nemzeti kisebbségek helyzetéről folytatott vitát az Európai Parlament Brüsszelben: az állampolgári, igazságügyi és jogi bizottság ülésén elsősorban a szlovákiai magyar kisebbség, illetve a Szlovákiában nemrégiben megerősített Benes-dekrétumok miatt kialakult helyzet volt a téma.

Az előterjesztők nevében előadó Gál Kinga (Fidesz—MPSZ), valamint Kósá­né Kovács Magda (MSZP), a szlovákiai Bauer Edit és Duka-Zólyomi Árpád, továbbá a bizottságot elnöklő Jean-Marie Cavada egyaránt méltatta a kialakult közös álláspontot arról, hogy a kisebbségi kérdésben folytatódik a vita az EP-ben. Az eszmecserében a főként a szlovákiai magyar kisebbség helyzetének romlását ecsetelő magyar képviselők mellett a pozsonyi kormánypolitikát védelmező szlovák EP-tagok szólaltak fel, míg néhány más nemzetiségű képviselő a romániai romák olaszországi kiutasítását is szóba hozta. A Benes-dekrétumokkal kapcsolatos fejleményekről eddig csupán napirend előtti felszólalások formájában esett szó az Európai Parlamentben. Gál Kinga hangsúlyozta: az Európai Unióhoz való csatlakozás után is nyomon kell követni a nemzeti kisebbségek helyzetét, különösen az új tagállamokban, hiszen egyes területeken az utóbbi években egyértelmű visszafejlődés tapasztalható. Sikernek nevezte, hogy az alapvető jogok uniós ügynökségét a szakbizottság megkeresi egy részletes vizsgálat lefolytatásának igényével, hogy politikamentesen elemezze az érintett kisebbségek helyzetét, beleértve a felvidéki magyarság problémáit is. Méltatta azt is, hogy a bizottság elnöke bejelentette: Franco Frattini jogi biztoshoz fordul, hogy további információval, véleménnyel szolgáljon a kisebbségek ügyében. Kósáné Kovács Magda felszólalásában arra helyezte a hangsúlyt, hogy a mai EU-ban meg kell oldani azokat a helyzeteket, amelyek a régi gyökerű konfliktusokat életben tartják. Azt is kiemelte, hogy mértékletességgel lehet megakadályozni a szélsőségek megerősödését. Az ülés után nyilatkozva emlékeztetett arra, ,,az EU azért jött létre, hogy a német—francia ősgyűlölséget el lehessen temetni, és erre a képzeletbeli sírra rá lehessen építeni egy új Európát", és úgy vélte, a közép-európai térségnek ,,el kell tanulnia a békeakarást". Nyugaton viszont meg kell tanulni, hogy a keleti térség legnagyobb történelmi terhe a két világháború utáni békék következménye, ahol a térség országait nem vagy részrehajló módon kérdezték meg — tette hozzá. Bauer Edit — aki nem sokkal az ülés előtt e-mailben halálos fenyegetést kapott — elfogadhatatlannak nevezte a szlovákiai helyzetet. Méltatta ugyanakkor, hogy a hamarosan aláírandó új európai uniós szerződés megszüntetheti a kettős bánásmódot, amely eddig az EU-t jellemezte kisebbségi kérdésekben, nevezetesen azt, hogy az új tagországoktól többet követel e téren, mint régebbi tagjaitól. Cavada elnök emlékeztetett arra, hogy a bizottság nem kíván beleszólni egyes kormányok tevékenységébe. A testület elsősorban a társadalmi harmónia szempontjából vizsgálja a kérdést, az a fő törekvése, hogy Európa népei harmóniában éljenek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 777
szavazógép
2007-11-08: Közélet - Hecser László:

Százak kísérték utolsó útjukra

Barót népét láthatóan megrendítette a Dávid család tragédiája, és több száz közelebbi-távolabbi barát vett részt a vasárnap délután tragikus körülmények közt elhunytak temetésén.
2007-11-08: Világfigyelő - x:

Nyolc halottja van a finn iskolai lövöldözésnek

Legalább nyolc ember meghalt, többen pedig megsebesültek, amikor egy diák lövöldözni kezdett egy dél-finnországi gimnáziumban. A finn rendőrség szerint a lövöldöző magát is megsebesítette, és most kórházban ápolják.