Ha a nagyobbik kormánypártnak közigazgatási szinten nem sikerült elképzelése szerint végrehajtania a régióátszervezést, a dekoncentrált intézmények összevonásával annak gyakorlati kivitelezése elkezdődött: elsőként a megyei építkezési felügyelőségek összevonásáról jelent meg sürgősségi kormányrendelet.
Az előző választási ciklusban is fejlesztési régiók szerint központosítva működtek az építkezési felügyelőségek. 2009-ben azért tértek vissza a regionális intézményszervezésről a megyeire, mert funkcionálisan így jobban működnének – a mostani átszervezés megokolásában a hatékonyság szintén szerepel, de többet nyom a latban a takarékosság létszámcsökkentés által, pontosabban a megyei vezetői tisztségek megszüntetésével.
Hogy a továbbiakban milyen struktúrával, mekkora feladatkörrel, milyen létszámmal működnek majd a fejlesztési régiók központjából irányított megyei kirendeltségek, arról a kormányrendelet nem szól. Csupán annyi a bizonyos: mindenkinek vizsgáznia kell majd az új állásra – mondta el érdeklődésünkre Mild Zoltán, a Kovászna Megyei Építkezési Felügyelőség vezetője.
A november 11-i Hivatalos Közlönyben megjelent sürgősségi kormányrendelet szerint a központi fejlesztési régióban a regionális építkezési igazgatóság székhelye Brassóban lesz, a másik öt megyeközpontban (Gyulafehérvár, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Nagyszeben, Marosvásárhely) pedig kirendeltsége működik majd.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.