Nincs is könnyű dolgunk, hiszen 1918. december 1-je román, illetve magyar történelmi interpretációja változatlanul a teljes összeférhetetlenség állapotában hibernál. Ha meg valamiről egyetlen, mindkét fél által elfogadott mondatunk sincs, nehéz bármilyen építkezésbe fogni.
Egyelőre ott tartunk, hogy Románia nemzeti ünnepe a maroknyi helyi románság számára a közösségi élmény megélésének egyetlen éves alkalma. A magyar többség ünnepeibe meg ők nem akarnak betagolódni, pedig ezek mögött többnyire nincs kirekesztő történelmi emlék. A vázolt helyzetben viszont évek óta ugyanazon folyó hirtelen megáradt szennyében vagyunk kénytelenek tapicskolni ezen a bizonyos napon. Kihasználva a munkaszünetet, visszahúzódunk lakásunkba, kimegyünk kapirgálni falura, netán disznót vágunk önvédelmi gyakorlatként. Egyik sincs elébb a strucc válságkezelő módszerénél.
Ha viszont kíváncsiságot és a többségi létben könnyebben mozgósítható toleranciát erőltetve magunkra kimegyünk az utcára, céljaink és meggyőződéseink gyalázásával vagyunk kénytelenek szembesülni. Mert hogyan másként lehet értelmezni a román nyelv egyeduralkodását hirdető rigmust, mint az anyanyelvünk kiirtását célzó merényletet, a Hargita és Kovászna megye román földként való tudatosítását pedig szülőföldünk, önrendelkezési igényünk nem létezőnek nyilvánítását.
Rossz arcú ismeretlenek zengik a rigmusokat, a sepsiszentgyörgyi rendőr és csendőr pedig jobb esetben rezzenetlen arccal asszisztál hozzá. Amikor megkérdem, hogy hallja-e, miket szavalnak, az a válasz, hogy őt nem a mondatok értelmezésére küldték ide, és amíg "nem csinálnak eseményt", addig semmi baja velük. De hasonló "távolmaradással" csatlakozik hallgatólagosan az uszító szólamokhoz a kis trikolórt szorongató tömbházbeli román szomszéd is, akinek erről netán a kollektív bűnösség fogalma jutna az eszébe, azt mondom neki: sokkal inkább az elborzasztó tudatlanság és empátiahiány irányába keresgéljen.
Jövőre is lesz december elseje. Az idő túlságosan rövid a mindent megoldó tudati átalakuláshoz. Ahhoz talán elegendő, hogy az arra hivatottak megtalálják a törvényes határokat, akár alulról súroló módot, hogy a városhatáron kívülre szorítsák a bennünket gyalázni érkezőket. Ha egyébért nem, mentális egészségünk, komfortérzetünk megőrzése érdekében.