Ünnepség
A Sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány szervezésében a Fogyatékkal Élők Világnapja alkalmából szombaton változatos programmal várják az érdeklődőket az Írisz Házban: 10 órakor Az Outsider Art múltja, jelene és jövője. Rövid képes áttekintő, előadó Deuten Makkai Réka művészettörténész, 10.30 Herenplaats Outsider Art Galéria és Akadémia, előadó Richard Bennaars, a galéria igazgatója.
11.50 műhelymunkák és esettanulmányok Richard Bennaars, Forró Ágnes (képzőművész és művészetterapeuta), Török Melinda (pszichológus, tanár) vezetésével, 14.30 összegezés, a Herenplaats Galériáról készült dokumentumfilm megtekintése, 18 órakor a kiállítás megnyitója, díjazás, beszédet mond: Makkai Péter lelkipásztor, az Írisz Ház igazgatója, Sógor Csaba EP-képviselő, Richard Bennaars, a zsűri elnöke, Deuten Makkai Réka, a projekt külső munkatársa, a díjakat Ördög Gyárfás Lajos, a Diakónia Alapítvány elnöke és dr. Hegedűs Lajos, a Diakónia Alapítvány koordinátora adja át, 19 órától Luiza Zan és Eddie Neumann koncertje.
Karácsonyi kézművesvásár
A hét végén Nagyajtán a központi parkban és a kultúrotthonban tartanak vásárt. A program: szombaton 10 órakor nyílik a kirakóvásár, 13.30-tól a középajtai fúvószenekar előadása, 14 órakor ünnepélyes megnyitó, 14.30-kor fellép a Magocska furulyacsoport, 15 órakor a karácsonyi süteménykészítő verseny eredményhirdetése, 16 órától filmvetítés, 19.30-tól a helyi Vadrózsák Néptáncegyüttes előadása. Vasárnap 12 órától kirakóvásár, 13 órától a Gazdag Miklós Polgári Daloskör karácsonyi műsora, 13.30-től az Áfonya citeraegyüttes műsora, 14 órakor a karácsonyi rajzverseny kiértékelője és díjátadása, 15 órától karaoke, 15.30-kor a Napraforgó csoport műsora, 16 órakor Jön a Mikulás!, 18 órakor gitárest, közös éneklés. Mindkét nap: pánkó- (fánk-), csöröge- és kürtőskalácssütés, kézműves-foglalkozások gyermekeknek (sógyurmázás, karácsonyi díszek és képeslapok, lampion készítése).
Múzeumpedagógiai foglalkozás
A kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum Békebeli otthonok – polgári lakáskultúra Háromszéken a 19–20. század fordulóján című kiállítását kísérő, Bútormesék című múzeumpedagógiai sorozat szombaton folytatódik 10 és 12 óra között. E heti téma: Kik laknak a bútorokban? I. – Szekrénymesék. A foglalkozás gyermekenként 3 lej. Főként nagy- és előkészítő csoportos óvodásokat, kisiskolásokat várnak.
Színház
Az M Stúdió Othello és hőn szeretett Desdemonája című előadását (rendező: Mihai Măniuţiu) vasárnap 19 órától a kultúrpalota Lajtha László Stúdiótermében mutatja be. Jegyek, bérletek a sepsiszentgyörgyi Városi Kulturális Szervezőirodában vásárolhatók ma 11–13 óráig vagy az előadás előtt a helyszínen. Jegyet előjegyeztetni a 0729 016 701-es telefonon vagy az office@m-studio.ro e-posta címen lehet.
Kiállítás
A kézdivásárhelyi Vigadóban szombaton 17 órakor megnyílik Koszta Ervin és Németh Katalin grafikai kiállítása, melyet Liszt Ferenc születésének 200. évfordulójának szentelnek. Megnyitóbeszédet mond Dobolyi Annamária művészettörténész. A megnyitón Szőcs Botond (felkészítő tanára Rápolti Irma) Liszt Ferenc-műveket ad elő zongorán, énekel Szilágy Andrea, zongorán kíséri Ieşan Erika Cecília.
Zene
* Szabad-e ide bejönni betlehemmel? címmel a Kaláka Együttes – Becze Gábor, Gryllus Dániel, Major Gábor, Radványi Balázs – karácsonyi koncertjével ma 18.30 órától Sepsiszentgyörgyön a Krisztus Király-templomban lép fel (az előadás a polgármesteri hivatal karácsonyi ajándéka, a belépés mindenkinek ingyenes), vasárnap 18 órától a kézdivásárhelyi Vigadóban koncerteznek, gyermekeknek ingyenes a belépés, felnőtteknek a jegy ára 10 lej.
* Az Eufónia Kulturális Egyesület szervezésében ma 18 órától a sepsiszentgyörgyi evangélikus templomban kezdődik a XI. Háromszék Kamarakórus Fesztivál. A hangverseny résztvevői: a sepsiszentgyörgyi Pro Musica, a Kriza János Unitárius Kórus, a Vox Humana Kamarakórus, a kézdivásárhelyi Cantus, a baróti Kájoni Consort, a kovásznai Pastorala, a kolozsvári Melodeus kórus.
* Az Árkosi Művelődési Központban ma 19.30 órától koncert Zan Neumann Ecuation címmel. Fellép: Eddie Neumann (szaxofon) és Luiza Zan (ének). Sepsiszentgyörgyről a színház elől 19 órakor autóbusz indul.
* Az Erdély Hangja első elődöntője ma 18 órától a kézdivásárhelyi Vigadóban.
Hitvilág
Kézdivásárhelyen vasárnap 13 órától unitárius, 15 órától evangélikus istentisztelet lesz az evangélikus templomban.
Lehet korcsolyázni
A kézdivásárhelyi jégpálya kedden, csütörtökön, pénteken, szombaton és vasárnap 17 és 20, hétfőn és szerdán 20 órától tart nyitva.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.