Megyei közvagyonba vétetné az Előpatakról elköltöztetett izomideg-sorvadásos betegek kezelőközpontjának egykori épületegyüttesét a háromszéki önkormányzat, amelynek adminisztrálását a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Kórházra bízná, a jövőben ott működtetnék a tüdőgyógyászati osztályt.
Erről legutóbbi gyűlésén döntött a testület, a szándéknyilatkozattól a kivitelezésig ellenben hosszú még az út.
Az Előpatakon kezelt betegek és az alkalmazottak sorozatos ellenállásába ütköző, végül sikerre vitt költöztetés eredményeképpen a Dr. Radu Horia Kezelőközpontot az épület tulajdonjogával együtt az országos érdekeltségű kovásznai Benedek Géza Szívkórházhoz csatolták, az intézmény nyár óta Bodzafordulón működik. Mivel a szívkórház az egészségügyi minisztérium közvetlen alárendeltségébe tartozik, az előpataki épület az állami közvagyon része, most ennek megváltoztatását kéri Kovászna Megye Tanácsa. A szívkórház már rábólintott az átadásra, ugyanezt kellene megtennie a szaktárcának is, végül az épületegyüttes kormányhatározattal kerülhet megyei közvagyonba. Ha mindez megtörténik, és pénz is lesz az ingatlan felújítására, a megyei kórház ide költöztetné tüdőgyógyászati osztályát, melynek jelenlegi épülete olyan romos, hogy felújítás nélkül (amire a következő uniós költségvetésig semmi esély) előbb-utóbb le kellene bontani – véli András-Nagy Róbert kórházmenedzser. Véleménye szerint a tüdőosztály Előpatakra költöztetése azért is indokolt, mert a betegek természetközeli környezetbe, jó levegőre kerülnének, az épület fennmaradt részében pedig olyan egységet alakíthatnának ki, amely a település borvizének gyógyító hatását hasznosítaná.
Lapunk érdeklődésére dr. Sipos András tüdőgyógyász osztályvezető főorvos elmondta, elképzelhetőnek tartja, hogy a krónikus betegeket, a tbc-seket Előpatakon kezeljék, de az akut tüdőgyulladás, a daganatos megbetegedések, illetve a különböző tüdőbajok gyógyítása, követése folyamatos vizsgálatokat igényel, ami megvalósíthatatlan, ha az osztály nem ott működik, ahol ezeket el lehet végezni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.