OzsdolaA romák vállalták identitásukat

2011. december 6., kedd, Közélet

Ozsdolán a 3505 lakosból 817 vallotta magát roma nemzetiségűnek. 2002-ben az akkor mintegy hét-nyolcszáz roma közül csupán 37 tette ezt.

Balázs Jenő, a romapárt ozsdolai elnöke, illetve megyei alelnöke, helyi önkormányzati képviselő lapunk érdeklődésre elmondta: a kishilibi romák magyarul beszélnek, de roma nemzetiségűek, a 915 roma közül 817 romának, a többi pedig magyarnak íratta be magát. Vallási szempontból három felekezetre oszlanak: 89-en pünkösdisták, negyvenen adventisták, a többiek pedig római katolikusok.
Az elnöknek az a terve, hogy a jövő évi helyhatósági választásokon minél több roma kerüljön be az ozsdolai tanácsba, legalább három személy biztosan mandátumhoz jut a tizenhárom helyből. Arra a kérdésünkre, miért volt fontos, hogy romáknak, és ne magyaroknak vallják magukat, az elnök azt mondta: vállalni kell a roma identitást, amúgy sem kezelik őket magyarként. Azt is elmondta, hogy remélhetőleg a jövőben nagyobb lehetőségük lesz pályázni a helyi önkormányzattal karöltve. A legnagyobb gondjuk jelenleg az, hogy telekkönyv hiányában nem részesülhetnek fűtéstámogatásban.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 745
szavazógép
2011-12-06: Közélet - Mózes László:

Képzőművészeti kiállítás aukcióval

A sepsiszentgyörgyi Lá­bas Házban tegnaptól látogatható az a téli tárlat, amelyen a kiállított alkotásokat december 15-én elárverezik.
2011-12-06: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Gólyáknak, munkakeresőknek

Hiánypótló kiadvánnyal, két kis füzettel lepi meg az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezete a fiatalokat.