Sepsiszentgyörgyre érkezett a Kiss Manyi centenáriumi vándorkiállítás, melyet tegnap nyitottak meg a Székely Nemzeti Múzeum Tolerancia-termében. Szebeni Zsuzsanna, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársa, a kiállítás kurátora felelevenítette az emlékezéssorozat állomásait és a kutatás történetét.
Hangsúlyozta, tíz évvel ezelőtt a zágoni emlékszoba berendezésekor néhai Kónya Ádám múzeumigazgató látta el hasznos tanácsokkal és emléktárgyakkal. Kiss Manyi ugyanolyan súllyal játszott drámai és komikai szerepeket, ezért a kiállítást is szimmetrikusan építették fel – mondotta a kurátor. A tárlaton emléktárgyak, ruhadarabok, eredeti dokumentumok láthatóak, és sok fénykép: színházi és magánéleti egyaránt. A Magyar Posta által a százéves születési évfordulóra kiadott bélyeg felnagyított képe is ott látható. Közreműködött Debreczi Kálmán színművész, aki mintegy keretként két Wass Albert-verset mondott el. A technikának köszönhetően a művésznő hangja is hallható, így A habos sütemény című örökzöld is. Nem az volt a kedvenc eledele, hanem a füstölt szalonna, így annak képe is helyet kapott a kiállítottak között – világosított fel Szebeni Zsuzsanna.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.