Karácsony közeledik lassan, javában benne vagyunk a várakozásban, az adventben. Az őrület felé tántorgó világunk tele nyomorúsággal ugyan, de nekünk mégis derűvel kell továbbra is tennünk a dolgunkat, megmerítkezve a hit és a szeretet felvértező fürdőjében.
Nagyborosnyói, gyerekkori idők járnak az eszemben, a már első hallásra szívembe markoló, agyamban egy életre megragadó, jó anyám által énekelt dalocska: "Rossz a Jézus kiscsizmája, sír a ködmöne, / Ázik-fázik, megveszi az Isten hidege. / Hogyha volna kiscsizmám, Jézuskának odaadnám, / Báránybőrös ködmönömmel jól betakarnám. / Akkor hozzám hajolna, talán meg is csókolna, / Boldogabb a széles földön nálam nem volna."
Mai ésszel visszagondolva, nekem ez az ének jelentette a valódi ünnepet. Nem a drága ajándék. Ez. Jézuska kiscsizmája. Adyt is így, a csizma által értem és fogom fel igazán: "Tegnap harangoztak, / holnap harangoznak / gyémánt havat hoznak. / Szeretném az Istent / nagyosan dicsérni, / de én még kisfiú vagyok, / csak most kezdek élni. / ... / Én is mennék, mennék, / énekelni mennék / nagyok között kis Jézusért / minden szépet tennék. / Új csizmám a sárban / százszor bepiszkolnám, / csak az Úrnak szerelmemet / szépen igazolnám."
De a gyerekkor hamar elrepül, és a serdüléssel, a tudatos erdélyi magyarrá válással lassan felfogta az ember Kányádi Sándor szavait is: "Isten háta mögött / üres az istálló s a jászol / idén se lesz nálunk karácsony / hiába vártok / nem jönnek a három királyok / sok dolga van a teremtőnek / mindenkivel ő sem törődhet / messzi a csillag / mindenüvé nem világíthat / megértjük persze mit tehetnénk / de olyan sötétek az esték / s a szeretetnek / hiánya nagyon diderget / előrelátó vagy de mégis / nézz uram a hátad mögé is / ott is lakoznak / s örülnének a mosolyodnak."
Nos, mára az ember érő ésszel, tisztuló tudattal és öregedő, élőbb hittel tudja, hogy Istennek nincs háta mögéje, csak ha mi magunk tesszük vagy képzeljük oda magunkat. Persze könnyű a meleg szobában bölcseket mondani – mondhatják némelyek e sorokat olvasva. Az is, meg nem is. Hisz nagyon jó hitben élni, de nem könnyű megszerezni azt, és még nehezebb nap mint nap megtartani. De karácsony jön, s együtt énekeljük nemsokára: "Istengyermek, kit irgalmad közénk lehozott, / Angyaloknak énekével Néked áldozok. / Terjeszd fölém kezedet, hogy az Istenszeretet / Töltse el ma szívem, lelkem, jászolod tövén." És ezt is: "Fel nagy örömre, ma született, / Aki után a föld epedett. / Mária karján égi a fény, / Isteni Kisded Szűznek ölén. / Egyszerű pásztor, jöjj közelebb, / Nézd csak örömmel Istenedet."
Sok az idézet? Sok a nosztalgia? Lehet. Öregszem? Lehet. De karácsony jön, s ilyenkor az ötvenen túli, kopaszodó tollforgatónak is megbocsátható talán, ha kicsit gyerekké szeretne válni. Pár percig akár. Szép várakozást mindenkinek.
