Az austerlitzi csatában hősi halált halt székelyekre emlékeztek háromszéki, székelyföldi hagyományőrzők a hét végén Csehországban.
A rendezvény megszületését a Brünni Magyar Polgári Egyesület is támogatta, az itteni küldöttség nem csak Európa legnagyobb hadi játékában vett részt, hanem a Telnice településen tartott, magyar vonatkozású emlékünnepségen is, amikor felavatták a Kövér György gidófalvi hagyományőrző huszár főhadnagy által faragott emlékművet is (felvételünk). Az 1805. december másodikán vívott austerlitzi csatában – történészek szerint Napóleon akkor aratta élete legnagyobb győzelmét – mintegy ezerötszáz székely (zömében gyergyói és csíki) határőr esett el, tömegsírjuknál a magyarok 2006 óta évente tisztelegnek. A telnicei avatóünnepségen Kövér György elmondta, a tölgyfából faragott emlékművön részlet olvasható abból a korabeli székely kesergőből – "nem is lesz örömünk addig állandó, amíg be nem szállhatunk szép magyar hazánkba" –, amelyet Bartók Béla gyűjtött 1907-ben egy gyergyószentmiklósi idős asszonytól. (mózes)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.