Tavalyhoz képest igencsak nőtt a korrupcióval gyanúsítottak száma Háromszéken – tudtuk meg a korrupcióellenes hatóság Kovászna megyei kirendeltségének szóvivőjétől, akit a korrupcióellenes harc világnapja (december 9.) alkalmából kérdeztünk.
Cristina Rotaru közölte, idén tizenegy bűnügyi iratcsomót nyitottak, az érintettek száma 123. A fő vétségek: csúszópénz felajánlása, elfogadása, befolyásolás és meg nem érdemelt javak elfogadása. Huszonkét esetet az ügyészség utalt át a korrupcióellenes hatóságnak. Bírósági engedéllyel 45 házkutatást végeztek korrupcióval, adócsalással, csempészéssel gyanúsítottak lakásán, cégek székhelyén, intézményekben nemcsak Háromszéken, hanem Brassó, Temes, Suceava és Vaslui megyében is, továbbá gépkocsikat vizsgáltak át és foglaltak le. Ezek nyomán hat vádiratot állítottak össze, ötben a közigazgatási és belügyminisztérium egységeihez tartozó alkalmazottak szerepelnek. A megyében két rajtaütést szerveztek meg. Ezek során tetten értek két személyt, amint le akarták fizetni a rendőrt, hogy nézze el az általuk okozott közlekedési bűncselekményt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.