Sírja sem itt lesz, ahol leélte alkotó, tevékeny életét, hanem Budapesten, ahol utolérte a kegyetlen halál. Meggyőződésem, nyugodt lelkiismerettel szenderült örök nyugalomra, hisz minket, fiatalabb munkatársait mindig arra figyelmeztetett: bele kell nyugodni a megváltozhatatlanba. Hosszú, gyógyító pályája során megszámlálhatatlan azok száma, akiken segített, sokszor kellett szembenéznie a halállal, ami most őt győzte le. Szakemberként, orvosként az igazi klinikust tiszteltük benne: többre értékelte a panaszok, hallgatózás, kopogtatás összevetését, mint a költséges és bonyolult műszeres vizsgálatokat. Persze, mindezt hosszú tapasztalat, gyakorlat és egyéni adottságainak ismeretében. Tőle is hallottuk sokszor az intő szót: az orvosi gondolkozásban az egyszerűtől kell a bonyolult felé haladni, és nem fordítva, ha a beteget meg akarjuk kímélni sok, esetleg fölösleges tortúrától. Mint osztályvezetőt, egyenes, szókimondó, néha kíméletlenül ítélkező, de igazságos embernek ismertük és tartjuk számon. Mindig foglalkoztatták a közéleti események, legyen az kórházi, városi, szakmai, művelődési, dr. István Tibor elmaradhatatlan volt. Az irodalom, a képzőművészet élvezete életének szerves részévé vált.
Sepsiszentgyörgyre iskolásként jött szüleivel, szemerjainak vallva magát, majd orvosként is ide jött haza a Marosvásárhelyen szerzett friss diplomával, amit akkor, 1951-ben világhírű magyar professzorok hitelesítettek (Putnoky, Haranghy, Haynal Imre, Miskolczy Dezső, Mátyás Mátyás, Csőgör Lajos). Belgyógyászként 41 évet dolgozott a Megyei Kórházban, miközben az akkori gyakorlatnak megfelelően egész Szemerja és a fél Sepsiszentgyörgy "háziorvosa" is volt. Egészen fiatalon, 1955 és 1957 között kórházigazgató, ekkor kerül a mai tüdőosztály épülete a katonaságtól a kórház használatába. Ő akadályozta meg a volt apáca nővérek eltávolítását a kórházból, így nyugdíjazásukig itt dolgozhattak. Mint belgyógyász főorvos, dr. Koczka György nyugdíjba vonulása után átveszi az osztály vezetését, ahonnan 1988 februárjában leváltják, mondván, hogy többszöri felszólításra sem lépett be a pártba. Megítélése szerint lecserélésének igazi oka az osztályvezetők nemzetiségi arányának javítása volt. 1990-től ismét osztályvezető 1992. december 31-én történt nyugdíjazásáig. Fontosnak tartotta a Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi működését. Ennek részeként orvosi rendelőt indított be, és éveken keresztül itt gyógyított tovább, vagy irányította a hozzá fordulókat a legmegfelelőbb kollégákhoz, mindig személyesen közbenjárva az érdekükben.
Dr. István Tibor távozásával újra szegényebbek lettünk, s az utána maradt űr betöltése egy újabb feladat nekünk, fiatalabb és egészen fiatal generációknak.
Dr. Albert István