Hétfőtől új menetrend szerint közlekednek a vonatok, és ezúttal a megszokott pár perces módosításoknál jóval több változással szembesül a közönség.
A legfontosabb újdonság a járatok besorolására vonatkozik: a személyvonatból régiós járat lett (ezért P betű helyett R szerepel a száma mellett), a gyors- (románul accelerat) és sebes- (rapid) vonatokat pedig összevonták, ezentúl tartományközi (interrégiós) járat a nevük (betűjelük IR). A jegyárak is ebben a kategóriában módosultak, a két érték között számolták ki őket: a gyorsvonaténál 12 százalékkal magasabb, a sebesvonaténál 22 százalékkal alacsonyabb az IR-utazási költség; a többi maradt annyi, mint eddig.
Nagy viszont az eltolódás a járatok megszokott indulási és érkezési idejéhez képest: olykor több órával korábban vagy későbben közlekedik ugyanaz a szerelvény. Néhány járat megszűnt, jó pár esetben az útvonalon is újítottak (rövidítettek vagy hosszabbítottak), és újak is megjelentek – Sepsiszentgyörgyön például az eddigi 29 helyett 35 személyszállító zakatol át naponta., de elkerül minket a Marosvásárhelyről Bukarestbe robogó intercity járat, és természetesen a párja is: ezentúl csak tartományközivel lehet a fővárosba vonatozni. Ez a múlt héten még 17.17-kor indult Sepsiszentgyörgyről, tegnaptól azonban 14.38-kor hagyja el az állomást – párja viszont alig pár percnyi eltéréssel, a megszokott 18.15 helyett 18.02-kor fut be. A két budapesti járat 8.22, illetve 21.23 órakor érkezik, Budapestre indulni 3.30-kor és 19.22-kor lehet (2.25 és 18.22 helyett). A Brassóba induló reggeli ingajárat egy percnyi különbséggel, 5.16 helyett 5.15-kor fut ki, felfelé a székely körvasúton pedig 7 perccel korábban indul: 5.08 óra helyett 5.01-kor. A visszatérő déli járatoknál is hasonló mértékű az eltolódás, más esetekben azonban több, és mivel az új rendszerben több és többfelé vivő szerelvény között válogathatunk, érdemes utazás előtt alaposan tájékozódni: nehogy a megszokott vonatunk helyett valami másra üljünk, és más úti célban ébredjünk fel.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.