Rendkívüli tanácsülésen tárgyalta Kovászna város tanácsa tegnap délután a készülő általános városfejlesztési tervvel kapcsolatosan beérkezett lakossági kérelmeket.
A közvitára bocsátás harminc napja alatt négy kérést iktattak, mindannyit személyes érdek érvényesítése okán. Általános javaslatot, ajánlatot nem fogalmaztak meg a város polgárai. A tegnapi tanácsülés meddő vitáktól, látszóan érdekekhez fűződő felszólalásoktól sem volt mentes, a gyűlés elején még azt is meg kellett tárgyalniuk a városatyáknak: lényegében miről készülnek dönteni.
Egy polgár a város Kommandó felőli részén található belterületének háromezer négyzetméterrel való növelését kérte. A terület a mostani belterülettel szomszédos, így a tanácstagok elfogadták a kérelmet. Visszautasítottak viszont egy másik igénylést, mellyel a Vízvevő felett, a Péntek nevű részen kérték egy hektár beltelkesítését. Ez távol esik a mostani belterülettől, és nem előnyös, hogy ilyen "szigetek" jelenjenek meg a város adminisztratív területén – hangoztatták többen. Mások a beltelkesítés mellett kardoskodtak, a szavazásnál viszont nyolc nemmel elutasították a kérést. A következetesség elvének kellett érvényesülnie a következő kérés tárgyalásánál, mellyel a Piliske részen kérték ötven ár beltelkesítését. A vita érdekesen alakult, azt is felvetették, hogy az ötven árat azonnali döntéssel egészítsék ki három hektárra (akár a tulajdonjogi helyzet és a tulajdonosok ismerete nélkül is), és az egészet beltelkesítsék. A józan ész viszont döntött, a kérést elvetették.
A Kovászna–Csomakőrös közé eső magánterület esetében elfogadták a tulajdonos kérését, így turisztikai kihasználhatóság mellett az illető parcellán lakóházak építésére is lehetőséget adtak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.