Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése magyar küldöttségének tizennégy tagja kapja idén az autonómia ügyében nyújtott támogatásért a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által adományozott Gábor Áron-díjat.
"Az SZNT Állandó Bizottsága úgy döntött, a Gábor Áron-díjat – az egyetlen kitüntetést az idei évre – a magyar küldöttségnek adjuk. A díj átadására jövő év első felében kerül sor, amikor Székelyföldre látogatnak" – mondta el Izsák Balázs, az SZNT elnöke (képünkön). A díjat az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének magyarországi tagjai kapják, nem pedig a testület romániai magyar tagjai, mint például Frunda György RMDSZ-es szenátor, pontosított Izsák.
"Megegyeztünk, hogy az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében képviselik Székelyföld autonómiatörekvéseit. Azóta valamennyi ülésen felvetették a témát, és elérték, hogy az SZNT számára kedvező módosító javaslatokat fogadjanak el a 2011/1832-es határozathoz" – hangzott az SZNT-elnök indoklása. A küldöttségnek sikerült elérnie többek között, hogy az említett határozat szövegében kérjék ajánlás beiktatását, amely "az európai konfliktusok megoldási módozatai között tartja szem előtt az autonóm régiók pozitív tapasztalatait". Az ajánlás a Gross-jelentésen alapszik.
Az SZNT legutóbb Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének adományozta a díjat a "székelységnek nyújtott támogatásért".
Az SZNT Állandó Bizottságának hét végi nyárádszeredai ülésén a Nyárádszereda főtere és az ortodox templomépítés ügyének legújabb fejleményeiről is tárgyaltak. Mint ismeretes, Marius Paşcan, Maros megye prefektusa a Maros megyei Törvényszékhez beterjesztett keresetében kérte Nyárádszereda város önkormányzata képviselőinek megbüntetését. A fenyegetések terhe alatt a tanács megváltoztatta a határozatot, és ezzel kikerült a város leltárából az a főtéri terület, ahová a 95 százalékban nem ortodox vallásúak által lakott város harmadik ortodox templomát építtetnék fel.
Az SZNT állásfoglalásban ítéli el a nyomásgyakorlást, az ortodox egyház érdekeit segítő rejtett kormányzati diszkriminációt, ugyanakkor szolidaritást vállal Nyárádszereda lakosságával, a város valamennyi önkormányzati tisztségviselőjével, elismerve és példaértékűnek tartva eddigi kitartásuk és hűségük magas szintű erkölcsi értékét. A szervezet felszólítja a kormányt, hagyjon fel az asszimilációs, diszkriminatív politika burkolt formáival.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.