Négy ifjúsági tábor átvételéről szóló szerződést írt alá tegnap a Kovászna Megyei Tanács, a besenyői telephelyet később kapja meg a háromszéki önkormányzat. A megyei ifjúsági és sportigazgatóság hajlandó továbbra is a működtető szerepét vállalni, erről azonban még nem született megállapodás.
Az igencsak romos krasznai és uzonkai, valamint a jobb állapotban lévő zabolai és kommandói táborról amiatt mond le szívesen az ifjúsági és sportigazgatóság, mert úgy véli, a megyei tanácsnak több lehetősége van pályázati pénzeket megnyerni ezek felújítására. Erről lapunkat Tischler Ferenc, a hivatal szaktanácsadója tájékoztatta, aki szerint ha rájuk bízzák, továbbra is szívesen működtetik a táborokat, eddigi tapasztalatuk és információs hálózatuk elegendő ehhez, de felújításukhoz nem tudnak pénzt szerezni. A négy táborban háromszázötven gyermeknek tudnának egyszerre táborozást biztosítani, ezért kellett helyi kézbe adni ezeket az épületeket – hangsúlyozza Tischler. A bennük lévő bútorzat, konyhai felszerelés és egyéb leltári tárgyak átadásáról a vonatkozó kormányhatározat nem rendelkezik, ezekről később tárgyalnak a megyei tanáccsal.
A besenyői tábor átvételéről is született megyei tanácsi határozat, de mivel az utóbbi esztendőben végzett beruházásokat nem vette leltárba a pénzügyminisztrium, ezek a létesítmények egyelőre nem képezhetik tulajdonváltás tárgyát. Tischler úgy véli, minden háromszéki gyermeknek legalább egyszer lehetőséget kell biztosítani, hogy leülhessen a tábortűz mellé, és élvezhesse a tábor közösségi szellemét, amire azért nagyobb az esély, ha a táborok helyi kézben vannak, mert az árakat ezentúl a megyei önkormányzat határozza meg, a nyereség itthon marad, így több gyermek számára lesz hozzáférhetőbb a táborozás.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.