Karácsony titkának hatása világformáló, a sziklaszilárd bizonyosság pedig, hogy Isten kezében vagyunk, és ott vagyunk a legjobb helyen, nem változik.
Isten a világban Igéje és Szentlelke által munkálkodik, hogy a hit gyümölcse teremjen bennünk, a jézusi evangélium lehet segítségünkre abban, hogy megőrizzük magunkban a tisztaságot, Isten országát – hirdetik a magyar történelmi egyházak vezetői hagyományos karácsonyi pásztorleveleikben. A református, a római katolikus, az evangélikus-lutheránus és az unitárius egyházi vezetők üzeneteiből idézünk.
Ft. Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a fogantatás mikéntjét boncolgatja. "Isten igéjével megszólította Máriát, majd Szentlelke által beárnyékolta őt. Ebből is nyilvánvaló, hogy Isten ebben a világban két eszközén keresztül munkálkodik: Igéje és Szentlelke által. De biztosan tudhatjuk, hogy amint Máriában munkálkodott a célja megvalósulása érdekében, ugyanúgy munkálkodik bennünk is: veti az ige magját, hogy a szívünkben megfoganjon, és adja Szentlelkét, hogy a magok szárba szökkenve, a hit gyümölcsét teremjék. A fogantatás csodája ismétlődő folyamat, hogy felettünk is beteljesedjen az ige szava, s Pállal együtt mondhassuk: Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus. (Gal 2,20)"
Nm. és ft. Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek írja, hogy a karácsony titkának hatása világformáló. "Amióta a második Isteni Személy érettünk emberré lett, nem kerülhetjük meg embertársainkat. Nem mondhatjuk, hogy elintézem lelkem ügyeit négyszemközt a jó Istennel, nincs szükségem Egyházra, papokra, embertársakra. Az Úr Jézus azonosította önmagát – elsősorban szenvedő – embertársainkkal. Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek. (Mt 25,40) Szent János apostol írta le a legcsodálatosabb mondatot: Az Isten szeretet. (1Jn 4,16) Ott ült az Utolsó Vacsorán az Úr Jézus balján, hallgathatta Szentséges Szíve dobogását, szűz volt, akire az Úr Jézus haldokolva a kereszten legdrágább kincsét, Szűz Anyját bízta, személyében pedig – az Egyházra! Ezért lett Szent János a szeretet szakértője. Első levélében még fejtegeti is: Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát. (1Jn 4,20)"
Ft. Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke üzeni: "Jöjjenek bár korok egymás után, a világtörténelemben élő ember újból és újból megismétli önmagát. Mindig van kit megkövetni, mindig lesz kit bántani, mindig lesz miért bocsánatot kérni. Rémképpé válhat a világ minden ember számára, rémképpé, bármilyen korban éljen is. Voltak könnyebb és nehezebb tegnapok, és lesznek ínséges, de dicső holnapok is. Ami nem változik, az a sziklaszilárd bizonyosság, hogy Isten kezében vagyunk, és ott vagyunk a legjobb helyen. Ne vádaskodjunk, testvéreim, ne panaszkodjunk, ha fáj, ne engedjük eluralkodni az aggódó félelmeket, mert elindulni lehet így is a bölcső felé, megérkezni azonban nem. Az angyalok mennyei karába igazán és őszintén bekapcsolódni nem lehet a rettegéstől és kiégéstől vérszegény énekléssel, rideg áhítattal, oda koppanás kell, térdünk és lelkünk koppanása. Az a térdre kényszerítő katartikus felismerés, hogy e Kisded a fogódzó és az egyedüli remény életed mindennap megnyíló szakadéka szélén. És a koppanáshoz alázatos szív kell, mely beismeri: én Uram és én Istenem, csak téged vár lelkem! Dicsőség, békesség és jóakarat! – zengi a mennyei kar az örök dicséretet, s zengi szíve hangos énekével e három elvont főnevet a karácsony igaz lényegét értő, térdet hajtott ember. Az az ember, akit a mennyei dicsőség fénye és melege igazgat a békesség útjára. Mert csak a földön megjelent mennyei dicsőség adhat békességet a jóakaratú embereknek. Békességet, mely csak ott van, ahol az emberek jót gondolnak egymásról, ahol nincs önző érdekcselekvés, csak paradicsomi állapot, testvéri közösség és arannyá változó könnyek. Békesség egyedül abban a szívben van, mely bölcsője a megjelent és megszületett Istennek."
Ft. Bálint Benczédi Ferenc, az Erdélyi Unitárius Egyház püspöke felteszi a kérdést: mit ünnepelünk karácsonykor?, s válaszol is: Jézus születését. "Lehet, hogy megkérded: ki volt Ő? Mire tanított, miért olyan fontos még ma is az Ő tanítása? Miért beszélnek még ma is olyan sokan és olyan sokféleképpen Róla? Kedves testvérem, ezekre a kérdésekre neked kell megadnod a választ. Erre csak úgy leszel képes, ha a szíved és elméd megnyitod, ha félreteszed beidegződött szokásaidat, előítéleteidet, és nem mások válaszát lesed, hanem te saját magaddal szembenézve válaszolsz, mint a valamikori ifjú gyermek, aki szomjazik a tudásra, arra, hogy mindent megértsen, és biztonságban érezze magát. A feleletet neked kell megtalálnod, és életvitelednek kell igazolnia, hogy a karácsonyi gyermek benned van. Segítségedre lesz a jézusi evangélium, a tanítás, a példázatok. Ezekben van elrejtve, hogyan tudod magadban megőrizni a gyermeki tisztaságot, a becsületet, a szeretetet, a benned levő Isten országát. És akkor lesz karácsonyod. Tudsz örvendeni családod minden tagjával, barátaiddal szeretetteljes légkört tudsz kialakítani és azt táplálni. Ez a lélek világában tett belső utazás segít, hogy megmaradjon benned a pásztorok kíváncsisága, elindulhass Betlehem felé megtapasztalni az Úr üzenetének igazát, és karácsonykor telítődhess azzal az erővel és fényességgel, amelyre egy újabb esztendő napjaihoz szükséged lesz."
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.