Van valami nyomasztó és mélységesen elkeserítő abban, hogy a román értelmiségi elit – vagy ennek egy radikális része – mindig karácsonykor tekint vissza arra az első "szabad karácsonyt" követő eseménykerengőre, amely döntően meghatározta az ország sorsát, állapotát, jövőjét.
Nem történt ez másként idén sem, amikor az 1989. december 22-én kezdődő "forradalmi" változásokat a parlament két háza együttes ülésén "értékelte" Doru Mărieş, a December 21. Egyesület képviselője. Huszonkét esztendő után meglehetősen brutálisan fogalmazott, notórius gyilkosnak nevezve Ion Iliescut, aki legfőbb haszonélvezője volt a december 22-ével beinduló változásoknak, és hatalomra juttatta az ország történetében balszerencsés szerepet játszó Nemzeti Megmentési Frontot. Az ellenzék dühödten tiltakozott, majd a szociáldemokrata frakció elhagyta a termet. Ez nem hatotta meg a forradalmárt, és felpörgött a kilencvenes évek zaklatott története, amikor Ion Iliescu és a Nemzeti Megmentési Front a bányászok ismételt Bukarestbe hívásával saját fővárosát büntette. A Zsil-völgyi, abszolút értelemben megoldhatatlan helyzet vezetett a kilencvenes évek végén a "costeşti-i csatához", amikor a felhergelt és végletesen elkeseredő bányászok a Zsil völgye esthajnalcsillaga, Miron Cozma vezetésével már-már hadseregként vonultak a főváros ellen. S hogy mindebből nem lett polgárháború, nagy szerepe volt az akkori miniszterelnöknek, Radu Vasilének, ő ugyanis Costeşti-en egy kolostorban ült le tárgyalni a bányászvezérrel, akit Ion Iliescu második (vagy harmadik?) elnöksége alatt ítéltek el és juttattak börtönbe az ország rendjét felforgató tevékenysége miatt. De később – és ez is a román történet nyomasztó tanulsága – kiszabadult, politikai pártot alapított, s indulni akar a következő választásokon. Mindez rávilágít a fiatal román demokrácia minden sebezhetőségére...
A huszonkettedik karácsony tehát alkalmat teremtett a visszatekintésre, de a felismerések nem vezethetnek katarzishoz, maradunk a végre kimondott s még mindig ki nem mondott tanulságokkal, s folytatódik minden tovább, akárcsak az ország utóbbi években nyomasztó elszegényedése.
Karácsony van, és ez elsősorban a szeretet ünnepe. De szereti-e a másik embert a nehéz helyzetbe juttatott román alattvaló? Ez a kérdés csak látszólag túlzó, de a jövőnk múlhat rajta. Azon például, hogy az ország romló gazdasági helyzetében kialakulhatnak-e a szolidaritás formái?
