Pénteken, karácsony előtt, az ellenzék parlamenti szerepének ellehetetlenítése miatt a Lehet Más a Politika képviselői tiltakozásul a Parlament előtti parkoló sorompójához és oszlopaihoz láncolták magukat, akadályozva a közlekedést, jelesen azt, hogy a képviselők kocsijaikkal behajthassanak a parkolóba.
Hamarosan megjelentek a Demokratikus Koalíció és a Szocialista Párt képviselői is, szolidaritásukat fejezve ki. De megjelent a rendőrség, s a képviselőket kocsikba ültetve vitték a rendőrség épületébe. Nemcsak a Lehet Más a Politika tiltakozóit, de a többieket is, köztük Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt, megteremtve egy kihallgatás erejéig az ellenzéki egységet. A nyugati sajtó, amely már januártól, a médiatörvény elfogadásától élesen támadja a magyar kormányt, nyilván kihasználta az alkalmat az újabb bírálatokra, egyes lapok cikkírói azt állították, hogy Magyarország kívül helyezi magát a demokratikus normákon. * Az elmúlt napokban egy másik nagy amerikai hitelminősítő intézet is leminősítette a magyar gazdaságot a bóvli kategóriába. Ezért szakértők szerint a magyar gazdaság piacról való finanszírozása is ellehetetlenült, a megegyezés a Nemzetközi Valutaalappal és az unióval tehát létkérdés. Közben az unió elnöke személyes hangú levelet írt a magyar miniszterelnöknek, kérve, hogy két törvényt ne betonozzanak be az alkotmányba. A banktörvényről és az egykulcsos adó alkotmányban való rögzítéséről van szó, amely megnehezítheti az elkövetkező kormányok helyzetét. * Karácsonykor Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzetnek adott interjújában elmondta, válaszolt Barroso európai bizottsági elnöknek, kifejtette, hogy nem tehet eleget a kérésnek, hiszen januárban érvénybe lép az új alaptörvény. Megnyugtatta viszont, hogy a magyar parlament előtt jelenleg nincs olyan javaslat, amely össze akarná vonni bármilyen szervezettel a nemzeti bankot, korlátozva függetlenségét, csupán az alaptörvényben maradt meg erre egy lehetőség... * A Heti Világgazdaság online változatában Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője interjúban reagált arra is, hogy miért van szükség a felgyorsuló törvényhozásban a parlamenti többség akaratának fokozott érvényesítésére. Szerinte húsz esztendeig a magyar parlamenti politizálást a megosztott erőviszonyok miatt egyfajta kivárás, az örökös halogatás jellemezte, ezért nem lehetett új alkotmányt alkotni, s meghozni azokat a kétharmados törvényeket, amelyekre már régóta szükség lett volna az ország normális életmenete szempontjából. A Fidesz most él kétharmados többségével (amellyel a választók hatalmazták fel!), s érzékelhetően felgyorsítja a törvényhozást. Ezért Lázár érthetetlennek és komikusnak tartotta az LMP pénteki, parlament előtti tiltakozását, hiszen nekik eszük ágában sincsen korlátozni az ellenzék parlamenti megszólalásait. * De történt az elmúlt hetekben más is, a sokak szerint már teljesen leírt, felduzzasztott létszámú alkotmánybíróság három törvényt is visszaküldött a parlamentnek, köztük a sokat vitatott egyházügyi törvényt is. * Mindez a hírre reagáló fideszes politikusok szerint azt bizonyítja, hogy a rémhírgyártók megnyugodhatnak, az alkotmánybíróság korántsem veszítette el függetlenségét...
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.