Az évtizedek során megszoktuk, hogy minden esztendőben olvasóink közreműködésével – köszönet érte – lapunk sportrovata is megválasztja az év legjobb sportolóit. Így történt ez idén is. Íme legjobbjaink 2011-ben.
Estera Dobre
Az MSC birkózója, a megye egyetlen sportolója, aki 2011-ben világversenyen – ezúttal Európa-bajnokságon – érmet tudott szerezni, méghozzá ezüstérmet. Estera Zsombolyáról érkezett hozzánk. Nem ma, nem tegnap, egy kicsivel korábban, többek között azért is, hogy öregbítse Sepsiszentgyörgy sporthírnevét. S ezt nagyon jól csinálta, csinálja. Még zsombolyai diákéveiben letette névjegykártyáját az Európa-bajnokságok asztalára, bronzérmet szerzett az ifjúsági II-esek mezőnyében és ezüstérmet az ifi I-esek viadalán, s ezzel be is verekedte magát az olimpiai válogatottba, majd nem sokkal utána átigazolt a Sepsiszentgyörgyi MSC-hez, ahol edzője lett Mátéfi Árpád, akinek irányítása alatt folytatta felfelé ívelő pályafutását. 2008-ban a felnőtt korosztály Európa-bajnokságán 5. helyen végezett, majd a pekingi világbajnokságon tizedik helyet szerzett, s a tokiói világbajnokságon a sokkal erősebb mezőnyben beverekedte magát a legjobb tizenhat közé. 2009-ben és 2010-ben is szerzett egy-egy Európa-bajnoki ezüstérmet, s hogy nem véletlenül, azt igazolta az idei kontinensviadalon nyert újabb ezüstérmével. Hogy közben hány országos bajnoki cím került a tarsolyába, nem érdekes, maradjunk abban, hogy nagyon sok. Nem is foglalkoztatja őt, hiszen most minden idegszálával a III. londoni olimpiára összpontosít, minden igyekezetével arra készül, hogy trófeagyűjteményét egy olimpiai éremmel gazdagítsa. Adja Isten, hogy úgy legyen.
Kanabé Szilárd
A Kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklub és a romániai serdülő válogatott asztaliteniszezője – edzője Dobolyi Aladár –, aki a 2011-es sportévet egy Balkán-bajnoki ezüst- és két bronzéremmel, az országos bajnokságokat pedig egy arany-, két ezüst-, két bronzéremmel zárta, és megnyerte korosztálya Top 12-es versenyét.
Szilárdról tudni kell, hogy első országos bajnoki címét 2003-ban szerezte, és azóta minden esztendőben, minden bajokságon szerzett bajnoki címet, ezüst- vagy bronzérmeket. Első Európa-bajnoki szereplése 2005-ben volt – akkor a 9. helyen végzett, a következőn – 2007-ben – már 5. helyen zárt, 2008-ban a 10. helyen végzett, majd 2009-ben bronzérmes lett... A rendkívül tehetséges asztaliteniszezőt méltán választották a 2011-es esztendő legjobb ifjúsági sportolójává Kovászna megyében. Szorgalma, komolysága, hozzáállása, tehetsége – mind, mind olyan tényezők, melyek szép jövőt ígérnek. Az olvasóktól kapott díjhoz pedig gratulálunk, és kívánjuk, hogy így legyen ez 2012-ben is. Természetesen megszínezve sok-sok éremmel, Európa-bajnoki trófeákkal. Eredményekben gazdag, örömökben teljes boldog új esztendőt kívánunk neked, Szilárd!
Dobolyi Aladár
1972 óta munkálkodik Kézdivásárhely és Felső-Háromszék tehetségeinek felfedezésében, majd a tehetségek kibontakoztatásában. Az idei évben rendkívüli örömben volt része, nem kevés fáradozása végül meghozta az eredményt: végre felújítva átadták az asztaliteniszezők számára a Nagy Mózes Asztalitenisz-csarnokot, ahol remek feltételek között dolgozhat a tehetségek felfedezésében, kibontakoztatásában és továbbfejlesztésében. Nem járta keresztül-kasul az országot pingpongcsillagok után rohangálva, otthon, szülővárosában és Felső-Háromszéken nézett körül, s találta meg azokat a nagy ígéreteket, akik már eddig is bizonyították: Háromszéken kiapadhatatlanok a sporttehetségek forrásai.
Ali bácsi, kívánjuk, hogy a jövőben is így legyen. Maradjon hű hivatásához, és folytassa immár sokkal jobb munkafeltételek között azt a munkát, melyet harminckilenc éve végez nagy odaadással, ügyszeretettel és hozzáértéssel. Sok sikert az új esztendőben! Megérdemli! (áros)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.