Tudnak magyarul

2007. november 10., szombat, Közélet

Hatvan csendőr tud magyarul — közölte érdeklődésünkre Adrian Faur alezredes, a Dózsa György nevét viselő megyei csendőrfelügyelőség parancsnoka.

Azt, hogy a szám az állománynak hány százalékát teszi ki, nem árulta el. Ugyanis akkor kiszámíthattuk volna a csendőrség létszámát, s korábbi érdeklődéseinkre azt válaszolták, hogy az minősített információ. Különben nyolc új helyet hirdetett meg az egység, s a kilencven jelentkezőből mindössze négynek sikerült a versenyvizsgája. Így a fennmaradt négy helyet ismét meghirdették.

Hozzászólások
Szavazás
Ön be fogja oltatni magát koronavírus ellen?







eredmények
szavazatok száma 4486
szavazógép
2007-11-10: Közélet - Iochom István:

Két híd és hat palló épül Esztelneken

Az új község a 7-es kormányrendelet alapján két új híd és hat palló építésére nyert támogatást. A pályázat összértéke egymillió-ötvenezer lej, amiből százezer lejt a tervek elkészítésére szántak
2007-11-12: Mi, hol, mikor? - x:

Mi, hol, mikor

Mozi
Sepsiszentgyörgyön a volt Művész moziban ma 18 és 20 órától megismétlik a Cristian Mungiu által rendezett, a filmnapokon már bemutatott, 4 hónap, 3 hét és 2 nap című film vetítését. A film elnyerte az idei Cannes-i Filmfesztivál nagydíját, és Románia jelöltje a jövő évi Oscar-díjra.