A kabarék ideje lecsengett, vígjátékkal, alkalmanként operettel búcsúztatják az óévet színházaink. Így a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház is, mely fergeteges komédiát ígér a ma esti előadásra jegyet váltóknak: az Illatszertár egyszerre vidám és megható szerelmi történet, Latabár és Kabos nagy korszakát idéző hangulatú előadás.
A darab szerzője, László Miklós e vígjátékát 1936-ban írta, hamarost bemutatta a Pesti Színház, s miután kivándorolt Amerikába, a tengerentúlon is sikert ért el komédiája, musical készült belőle, majd Hollywoodban filmet forgattak The Shop Around the Corner címmel, főszerepben James Stewart-tal. A darabbéli bonyodalmat egy névtelen levél indítja el, melyből Hammerschmidt úr, az illatszertár tulajdonosa arról értesül, felesége megcsalja őt egyik alkalmazottjával.
Természetesen másra gyanakszik, Asztalos úrra, aki a maga során valóban szerelmes – épp csak még nem látta szíve választottját, akivel levelezés útján ismerkedett össze.
Indításnak ennyi elég, jól ülő poénok, némi érzelmesség, mulatságos karakterek, közismert slágerek biztosítják a Béres Attila, a budapesti Operettszínház főrendezője által színpadra állított előadásban a felhőtlen szórakozást.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.