Sok az alkalmazott, mégsem elég

2012. január 5., csütörtök, Közélet

Legalább kétszáz üres állást jegyez a megyei szociális gondozói és gyermekjogvédelmi igazgatóság, a munkahelyek zárolása miatt ellenben ezeket nem áll módjában meghirdetni.

A hivatal közel harmincféle szolgáltatása közül legtöbb, negyven munkahely a hivatásos nevelőszülői hálózatban betöltetlen.
A háromszéki szociális és gyermekjogvédelmi rendszerben ezerkétszáz gyermek és közel száz felnőtt szerepel az ellátottak listáján, létszámuk és a kiterjedt szolgáltatási hálózat alapján a megyei intézmény hatszázhetven alkalmazott foglalkoztatására lenne jogosult. Ezzel szemben jelenleg csupán négyszázhetven állás foglalt, kilenc ideiglenesen üres.
A szülési, illetve gyermeknevelési szabadságon lévő anyák állását betöltöttnek számítják, helyettük nem lehet senkit felvenni, őket a meglévő alkalmazottak helyettesítik – közölte Vass Mária igazgató. A nevelőszülői hálózatban százötvenegy hivatásos nevelőszülő dolgozik, holott százkilencvenegyre lenne lehetőség, és amint két év alatti gyermeket hagynak el, illetve ilyen korban válik egy gyermek a családban veszélyeztetetté, törvény szerint nevelőszülőnél kellene elhelyezni.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 1446
szavazógép
2012-01-05: Közélet - Bokor Gábor:

Beruházásokat sürgetnek Csomakőrösön

A kovásznai MPP-szervezet kampányígérete volt: ha a párt szavazattöbbséget kap Csomakőrösön, befutó helyet biztosítanak a falu jelöltjének a tanácsi listán.
2012-01-05: Közélet - :

Egyeztették a menetrendeket

A vonatok menetrendjéhez igazította járatait a kovásznai városi tömegközlekedést lebonyolító Ecosil szállítóvállalat.