Mit nyertek a forradalmárok?

2012. január 5., csütörtök, Közélet

Hírügynökségi jelentés szerint a Kovászna és Hargita megyei forra­dalmárok egyesülete megnyerte azt a pert, amelyet a sepsiszentgyörgyi önkormányzat ellen indított, mert nem adott az egyesület tagjainak egyhektárnyi területet a forradalmártörvény előírásai szerint.

Kérdésünkre Antal Árpád polgármester elmondta: tudtával nem a pert nyerték meg, csak annyit értek el, a városvezető-testületnek "bút vagy bát kell mondania", azaz arra a kérdésre kell egyértelmű választ adnia az önkormányzatnak, ad-e a város földet a forradalmároknak. Ez idáig ugyanis a bíróságon az önkormányzat jogi képviselője azt mondta: adhatnak földet a forradalmároknak, miután lezárul a városban a föld-visszaszolgáltatás. A polgármester álláspontja is ez, elsősorban azoknak kell visszaszolgáltatni jussukat, akiktől a kommunisták elvették, nem azoknak, "akik szereztek egy igazolványt". Ha marad szabad területe a városnak, kaphatnak a forradalmárok is, erről majd az önkormányzat dönt, egyébként a törvény nem kötelezi az önkormányzatokat az egyhektárnyi telek odaadására, hanem lehetővé teszi, hogy a forradalmárok – egyéb jogaik mellett – földet is kapjanak – tette hozzá a polgármester.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 1448
szavazógép
2012-01-05: Közélet - :

Egyeztették a menetrendeket

A vonatok menetrendjéhez igazította járatait a kovásznai városi tömegközlekedést lebonyolító Ecosil szállítóvállalat.
2012-01-05: Közélet - :

Támogatják az inasképzést

Januártól vált teljessé az inasképzést szabályozó törvény, mostantól a tanoncokat alkalmazó vállalkozók inasonként havi 300 lejes állami támogatásban részesülnek – közölte tegnap lapunkkal Kelemen Tibor, a megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatal igazgatója.