SZABÓ PÁL, Sepsiszentgyörgy. Egyszer már szóvá tettem, hogy milyen mostoha sorsra jutott Bibarcfalva a baróti vezetés nemtörődömsége miatt, de azóta sincs előrelépés. Továbbra is rossz minőségű, patakból szűrt vizet kapunk, nem fúrtak kutat az iható vízért.
A hálózaton sem javítottak, a szennyvízcsatornázásra időpontot sem jelöltek meg. Járda még van, amit a kommunizmusban építettek. A fürdőt elhanyagolták, amit el lehetett mozdítani, azt ellopták; a kazán is eltűnt. Húsz év alatt semmit sem fordítottak a karbantartásra, azt is a nyugdíjasoknak köszönhetjük, hogy legalább be lehet lépni, ők takarították ki. Bezzeg Barótnak építettek strandot, ahol víz sincs. Itt van, ezért arra kérem a megyevezetőket, parlamenti képviselőket, hogy Bibarcfalvát is vegyék be A borvíz útja programba: ha helyi forrásokból nem jutott ide pénz, talán jöhet máshonnan is. És létrejönne néhány munkahely a falubelieknek.
VERES IBOLYA, Uzon. Nagyon sokan voltunk az idei karácsonyi ünnepélyen, alig fértünk a kultúrteremben, még a karzat is tele volt vendéggel. A kisiskolások és a fúvószenekar műsora nagyon szép volt, de megállapíthatjuk, kinőttük a kultúrotthont. Ha a lakosság fele eljött volna, még állóhely sem lett volna elegendő, ha pedig az előadás után mindnyájan a bálban is ott maradunk, ott bizony nem lehetett volna táncolni. Bár a jelenlegi kultúrotthon szépen feljavított, nagyobb ünnepeinken a terem kicsinek bizonyul. Jó lenne, ha az önkormányzat tervbe venné a tetőtér beépítését a közeljövőben.
MOLNÁR SÁNDOR, Árapatak. 2012 a választások éve. Dan Diaconescu, az új pártvezér a predeáli sípályán ünnepelte az évfordulót, a román nép között. Az OTV szerint a rossz "szellemek" kitessékelték az egyik vendéglőből, de ő a tömeggel fotózkodott, poharazott, ölelkezett és táncolt. Némelyek benne látják Románia új elnökét. Csak az a kérdés: a tömegben hányan voltak lefizetve?
JÁNOS MELINDA, Sepiszentgyörgy. Két éve meghaltak szüleim, egy testvérem van, a hagyaték elosztásáért bíróságra kényszerültem. Az ehhez szükséges iratokért a csernátoni polgármesteri hivatalhoz fordultam, ahol Handra Árpád tisztviselő első kérdésemre azzal válaszolt: "magának nem adok semmilyen igazolást, mert maga perelni akar". Azonnal írásban bepanaszoltam a polgármesternél, panaszlevelem ellenben eltűnt. Korábban is ért sérelem a hivatalban, szeptemberben, amikor Bölöni Dávid polgármestertől mint a helyi földosztó bizottság elnökétől szerettem volna megtudni, hogy miért nem mutatta meg a szentgyörgyi kompetens szerveknek azt az Ikavár körüli területemet, amelyre a bátyám engedély nélkül építkezni kezdett. A polgármester csúnya szavakkal illetett, és kikergetett az irodájából. Másnap kihívtam az ellenőrző bizottságot, akkor már a polgármester tudta, hol van az a bizonyos terület. Én nem szeretnék mást, csak birtokba venni jogos örökségemet, adózni utána, ahogyan szüleim tették.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.