Körvonalazódni látszik az orbaiszéki református zarándokhely terve. A Kézdi-Orbai Református Egyházmegye tanácsa december elején foglalt állást az ügyben.
Helyszín szempontjából jónak találják a kovásznai polgármesteri hivatal felajánlását – mondta el érdeklődésünkre Balogh Zoltán, a kovásznai belvárosi református egyház lelkésze. A városháza Csomakőrös határában, a papolci út bal oldalán lévő Nyíres-domb tetején kínált területet a zarándokhely kiépítésére.
Lehetőségeik függvényében minden támogatást megadnak, az alapkő letételére akár idén is sor kerülhet, a teljes kivitelezés viszont még öt évig is eltarthat. A zarándokhely mindenképpen közös összefogás eredményeként születhet meg – mondta Lőrincz Zsigmond polgármester.
Az ötlet a Kézdi-Orbai egyházmegye által megálmodott és kivitelezett Kálvin-napok kapcsán merült fel. Az esemény terebélyesedése teszi szükségessé a zarándokhely kiépítését. A Kálvin-napok viszont soha nem válik világi eseménnyé, minden körülmények között a Kézdi-Orbai egyházmegye rendezvénye lesz – vázolta Balogh Zoltán.
Korábban több lehetséges helyszín is szóba került. Damó Gyula nyugalmazott tanító Kisborosnyót javasolta – tekintettel a faluból elszármazott több református egyházfőre. Lőrincz Kálmán nagyborosnyói polgármester a lécfalvi Várhegyet ajánlotta, ő a hely történelmi fontosságára alapozta javaslatát.
A polgármester elmondta, a terv kivitelezése sok munkába kerül, szükség lesz az infrastruktúra kiépítésére, több technikai megvalósításra is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.