Az Összetartozunk programban rejlő lehetőségekre, más, román többségű megyékben élő magyarok iránti elkötelezettségre hívja fel a székelyföldiek figyelmét Demeter László szórványprogramért felelős megyei önkormányzati képviselő, hangsúlyozva, hogy a kínálkozó lehetőségek sora végtelen, mindannyiunkon múlik, hogy a szórványprogram tartalmasabbá váljék.
Mint év eleji levelében írja, Háromszék immár több mint két éve hivatalosan is követi a Hunyad, Fehér és Szeben megyében élő magyarok sorsát, próbálják erősíteni a közösségek közti köteléket. "Szomorúan szemléltük és szemléljük Dél-Erdélyben pusztuló épített örökségünket, elnéptelenedett magyar egyházközségek néma tanúit, de örömmel tapasztaljuk sok lelkes ember közösségépítő munkáját, kik olykor a romokon is új életet voltak képesek építeni az elmúlt húsz évben." Hangsúlyozza, folytatják az elkezdett munkát, a már bejáratott közös programokat, ugyanakkor arra bátorítja az érdeklődőket, ötleteiket, javaslataikat osszák meg a szórványprogramban dolgozókkal. Háromszéken egyre többen tartják fontosnak a közös célt, többen vállalnának önkéntes munkát is, több egyházközség, ifjúsági szervezet között már élő a kapcsolat, de szeretnék, ha még több egyházközség, egyesület, intézmény, önkormányzat létesítene testvérkapcsolatot a négy megye magyar közösségeivel. Továbbra is fontosnak tartják az ifjúság, a diákok nevelését, identitásuk erősítését olyan programok által, amelyekben háromszéki és dél-erdélyi fiatalok közösen vesznek részt.
Elképzeléseik szerint idéntől szerepet vállalnának a dél-erdélyi magyar épített örökség megőrzésében, a szóványprogramban dolgozó Kún Kocsárd Egyesület huszonöt évre bérbe venné a Hátszeg melletti Őraljaboldogfalva romosodó református parókiáját, ezt a XIII. századi műemlék templom melletti évszázados épületet felújítanák, közösségi térré, kulturális központtá alakítanák.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.