Megrohamozták a magyarországi boltokat a szlovákiai vásárlók, a bevásárlóturizmus soha nem látott méreteket öltött a forint/euró árfolyam történelmi csúcsán, egy euróért akár 320 forintot is fizettek – írta az Új Szó szlovákiai magyar napilap hétfőn.
Az újság szerint ilyen árfolyam mellett Magyarországon az élelmiszer átlagban 40 százalékkal olcsóbb, a ruhák sok helyütt feleannyiba kerülnek, mint Szlovákiában. A gyenge forinton kívül a karácsony utáni leárazás is vonzóvá teszi a magyarországi vásárlást, hiszen egyes ruhaneműkre 50–70 százalék kedvezményt adnak, az áfaemelés kompenzálására pedig 25–30 százalékkal olcsóbban kínálnak számtalan élelmiszert a nagyáruházak. A szlovákiai vásárlók szinte kivétel nélkül a nagyáruházakba mennek, a kisebb boltok nem érzik az élénkülést. A Hospodárské Noviny gazdasági napilap szerint a dél-szlovákiai élelmiszerboltok arra panaszkodnak, hogy a magyarországi bevásárlóturizmus miatt forgalmuk 25–40 százalékkal is visszaesett. (MTI)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.