Elek apó leánya, a jeles magyar irodalomtörténész, Benedek Marcell húga (Bp., 1890. jún. 20. – Kisbacon, 1975. szept. 25.): tanítónő, gondozónő, az emlékház egykori mindenese.
A Budapesti Erzsébet Nőiskolában szerzett tanítónői képesítést. 1911-től a Dohány utcai polgári leányiskolában tanított szépírást és tornát, az 1920-as évek végétől iskolai gondozónő a IX. kerületi iskolákban. 1944 tavaszán nyugdíjba ment, és Erdélybe költözött a kisbaconi családi kúriába, a Mari-lakba.
Szorgalmazta Benedek Elek emlékének ápolását, kiemelkedő szerepet játszott abban, hogy a kisbaconi házon 1959-ben emléktáblát helyeztek el, 1969 májusában pedig emlékmúzeumot avattak. A múzeumot, ahol 31 évig lakott, haláláig gondozta és felügyelte. Sok esztendőn át fogadta a látogatókat Flóra néni, akit a helybeliek is csak Loli néninek szólítottak. Nem volt saját gyermeke, ezért is érezte magáénak mindazon kicsinyeket, akik elzarándokoltak Elek apó házához.
Elhunytakor Beke György A Hétben, Gyulay Zoltán a Magyar Nemzetben és Szénásy Zoltán a Dolgozók Lapjában közölt nekrológot. Porai szüleivel közös sírban nyugszanak a kisbaconi temetőben. Az emlékházat ma Szabó Réka, az író dédunokája férjével, Szabó Istvánnal együtt vezeti és gondozza.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.