A mezővárostól a rendezett tanácsú városig című, Garda Dezső történész, az Erdélyi Múzeum-Egyesület gyergyószentmiklósi fiókjának elnöke által szerkesztett tanulmánykötetet mutattak be tegnap este a Székely Nemzeti Múzeumban.
Házigazdaként Boér Hunor főkönyvtáros, a kötet egyik szerzője köszöntötte az egybegyűlteket, s párhuzamot vont Gyergyószentmiklós és Sepsiszentgyörgy között: utóbbi várossá válásának 550. évfordulóját ünnepeltük tavaly, s az alkalomra született könyvek kiadása most is folyamatban, a bemutatandó kötet anyagát azok a tanulmányok képezték, melyek a Gyergyószentmiklós várossá válásának tiszteletére szervezett történészkonferencián hangzottak el. Birtók József, a csíkszeredai Státus Kiadó igazgatója közölte, az eddigi közel háromszáz kötetükből tizenhét cím Garda Dezsőhöz fűződik. A könyv szerkesztője – 1977 óta a gyergyószentmiklósi történészkonferenciák szervezője – a kiadvány nehéz megjelenési körülményeit ecsetelte keserűen, szót ejtett a nagyszámú gáncsoskodóról is. Gyergyószentmiklósról elmondta, a történelem folyamán a városi státushoz való feltételeket teljesítette, de nem adott senki városi jogot neki. 1607-ben kapott vásártartási jogot, 1907-ben nyilvánították rendezett tanácsú várossá. Pedig Kelet-Erdély legfontosabb városa volt, főleg az örmények betelepedése után hatalmas gazdasági erőt képviselt – tette hozzá az előadó. Tüdős S. Kinga sepsiszentgyörgyi történész, aki a kötet egyik tanulmányát jegyzi, a gyergyószentmiklósi történészkonferenciák színvonaláról és hangulatáról beszélt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.