Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) első háromszéki szervezetének megalakulására január 12-én Kézdivásárhelyen került sor – tájékoztatott tegnapi közleményében az alakulat.
Az eseményt történelmi pillanatnak nevezte Papp Előd, az EMNP székelyföldi régió-koordinátora, az alakuló gyűlés elnöke. Mi a jóra szövetkeztünk, és hiszünk benne, hogy sikerre visszük az ügyet, amelyért vitorlát bontottunk – fogalmazott Papp Előd, miután átadta a tagsági megbízói levelet a pártalapítóknak. A helyi pártszervezet öttagú elnökséggel indul. Tagjai: Balázs Attila építész, elnök, Johann Teierling reklámszakember és Ilyés Botond tanár, alelnök Tărăcuţa Imola közgazdász és Farkas Levente kisvállalkozó, elnökségi tag. Amint Balázs Attila újonnan megválasztott elnök fogalmazott, a pártszervezet legfontosabb feladata a csapatépítés. Így elsődleges célkitűzésük segédkezni a további pártszervezetek megalakításában Háromszék településein.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.