Jobbikos tüntetés az EU ellen
Az Európai Unióból való kilépés szükségességét hangsúlyozta a Jobbik elnöke pártjának szombati demonstrációján, amelyet az Európai Bizottság magyarországi képviseletének épülete elé szerveztek.
A rendezvény résztvevői a színpadon egy uniós zászlót is elégettek. Vona Gábor hadüzenetnek nevezte José Manuel Barroso szerdai levelét, amellyel szavai szerint az EB Magyarország függetlenségét sértette meg. Vona Gábor hangsúlyozta: népszavazáson kell dönteni az ország unióból való kilépéséről.
Összeomlás szélén az LMP-frakció
Lemond az LMP-frakció vezetéséről Schiffer András. A politikus kiszáll a párt minden vezetőtestületéből is, de parlamenti mandátumát megtartja. Ezt ő maga jelentette be a Lehet Más a Politika szombati választmányi ülésén.A hvg.hu úgy tudja, hogy Schiffer András nyilvánosság előtti szerepléseit a minimálisra kívánja korlátozni. Az elmúlt hetekben az LMP vezetőtestületeiben vita bontakozott ki arról, hogy a párt önállóan vagy egy szélesebb ellenzéki összefogás keretében lépjen-e fel a Fidesz hatalmi törekvéseivel szemben. Az LMP-frakció szép lassan töpörödik, a múlt héten két LMP-s képviselő mondott le mandátumáról.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.