Január közepétől kezdődnek a szezon végi kiárusítások Romániában, a következő hetekben lenne érdemes beszerezni a jövő téli csizmát, ruhát. Ha ilyenkor nem az év legnagyobb fűtésszámlája lebegne a vásárlók többségének szeme előtt – akik decemberben a mikulási, karácsonyi, szilveszteri kiadásokkal amúgy is lemerítették szűkös pénzkereteiket.
Sepsiszentgyörgyön amúgy is kevés helyen lehet árleszállítással találkozni: mindössze öt üzlet jelentette be a polgármesteri hivatalban a kedvezményes vásárt – a többi kereskedő sokallja az ezzel járó papírmunkát, illetve a kis árrés miatt nem tud engedményeket tenni – , és ott sem minden termékre. Nyolcvan vagy kilencven százalékkal olcsóbban errefelé semmit nem kapni, legtöbb hatvan százalékot lehet nyerni néhány – nem feltétlenül téli – divatcuccon, és legtöbb ötven százalékot egy pár cipőn. Ha van a kiszemelt modellből megfelelő méret, mert ez bizony már a maradék készlet, a tele polcokon többnyire egy-két kevésbé kelendő (kisebb vagy nagyobb lábra való) példány jelenti a kínálatot. Másutt húsz-harminc százalékot engedtek, ezt is inkább csak nézegetik a betérők, bár akad, aki most veszi meg a meleg lábbelit, hiszen alig egy hete van rá valóban szükség.
Az eladók szerint az elnyúló gazdasági válság és az ünnepek utáni pangás érezhető, kedd délelőtt azonban meglehetősen forgalmasnak tűnik például a Sugás Áruház is. Igaz, többen elismerik, hogy inkább kíváncsiságból, mint vásárlási szándékkal jönnek: most csak a legszükségesebbekre futja, és különben is, a turkálókban sokkal jutányosabb a beszerzés, használt ruhát havonta lehet féláron vagy akár 5–10 lejért is kapni. Idő és türelem kérdése: akinek van belőlük, az sokat spórolhat anélkül, hogy kopottnak lássék, aki pedig új holmikra vágyik, inkább Brassóban keresgél: ott jóval több üzletben jóval nagyobb választékot talál, és nem csupán ruhaneműből, téli cipőből, hanem sporteszközökből is. Utóbbiakból akár egész évre bevásárolhat, aki képes volt erre félretenni: már leárazott téli és még ottfelejtett nyári felszereléseket is felkutathat, és bizonyos építkezési anyagokat is érdemesebb most hazavinni. Ha van miből...
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.