Hét végére telt ház gyűlt be a MUKK egyesület által első alkalommal szervezett filmnapokon. Igaz, a Cannes-i nagydíjat idén elnyerő és Oscarra jelölt 4 hónap, 3 hét, 2 nap című román játékfilmet először vetítették Szentgyörgyön (ezt egyébként hétfőn kétszer, este hattól és nyolctól is lehetett látni).
A volt Művész moziban felvonultatott kortárs művészfilmek az utóbbi évek magyar és román filmtermésének a javát kínálták. Lázár Prezsmer Endre főszervező szerint a filmnapok kezdete jóval halványabbra sikerült, az egyébként érdekes rövidfilmekre a hét során nem sokan váltottak jegyet. A nagy játékfilmek fogadtatása viszont bizakodással tölti el, ami a rendezvény jövőjét illeti (a már említett alkotás mellett Cristian Nemescu California Dreamin’, Pálfi György Taxidermia és Hajdú Szabolcs Fehér tenyér című filmje volt látható), annál is inkább, mert több ilyen rendezvényre, na meg értékes filmre van szükség ahhoz, hogy a közönség ― legalább egy pár napra ― ,,visszaszokjon" a moziba.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.