Mintegy hétezren vettek részt tegnap Bukarestben az ellenzéki Szociál-Liberális Szövetség által szervezett tüntetésen, egy részük a megmozdulás után csatlakozott az Egyetem téren tiltakozó, a politikumtól elhatárolódó csoporthoz, este kilenc óra körül így közel kétezren skandáltak kormány- és államfőellenes jelszavakat.
A megmozdulások hetedik napján is számos városban vonultak utcára az emberek – több helyen az ellenzéki pártok átvették a kezdeményezést, és engedélyezett tüntetéseket tartottak. Traian Băsescu államfő első ízben mutatkozott a tévékamerák nyilvánossága előtt, a nagykövetekkel lezajlott találkozón azonban a tiltakozásokról nem beszélt. A tanügyi szakszervezetek is egyre eltökéltebbek: tegnap az Országos Tanügyi Szövetség jelezte, tagjai spontán munkabeszüntetésekhez folyamodhatnak.
A tiltakozások hetedik napján az ellenzék átvette a kezdeményezést, nagyszabású tüntetést szerveztek Bukarestben, amelyre tízezer személyt vártak. A szervezők szerint a résztvevők száma elérte a húszezret, a legtöbb hírügynökség azonban mintegy hétezerre becsülte a tiltakozók számát. A rendezvényen felszólaló politikai vezetők a kormány lemondását, előrehozott választások kiírását követelték, a leginkább hangoztatott jelszó a Le Băsescuval! volt. A Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Liberális Párt és a Konzervatív Párt szervezésében zajló felvonulás a kormány épülete előtt ért véget, innen azonban több százan csatlakoztak az Egyetem téren demonstrálókhoz. Lapzártánkig különösebb incidensek nem történtek, a karhatalmi erők fokozott készültségi állapotban voltak, hiszen a tüntetőkhöz csatlakoztak a bukaresti focicsapatok szurkolói is. Tegnap este Victor Ponta szociáldemokrata pártvezér Facebook-bejegyzésében nyugalomra szólította fel a tiltakozások résztvevőit, az ellenzéki tüntetés résztvevőit pedig arra kérte, kerüljék a provokációt.
A bukaresti tüntetésen kívül más városokban is utcára vonultak az emberek, több helyen a Szociál-Liberális Szövetség szervezett megmozdulást több száz, helyenként több ezer személy részvételével: Jászvásáron ötszázan, Foksányban közel háromezren, Craiován kétezren, Szatmárnémetiben ezren, Csíkszeredában kétszázan tiltakoztak az ellenzék szervezésében zajló megmozduláson.
Traian Băsescu tegnap a nagykövetekkel találkozott – pénteki szereplése után, amikor az egészségügyi törvény visszavonását kérte, az utcai tiltakozások nyomására első ízben jelent meg a tévékamerák nyilvánossága előtt. A találkozón beszélt a román munkavállalókkal szembeni korlátozásokról, amelyeket indokolatlannak nevezett, sérelmezte a schengeni csatlakozásról szóló döntés halasztását, illetve felsorolta a következő időszakra szóló prioritásokat, az új egészségügyi törvényt és az ország közigazgatási átszervezését – ha a politikai feltételek ezt lehetővé teszik. A tiltakozásokról nem beszélt, mindössze annyit jegyzett meg kacagva az újságíróknak: "Önöknek nem kellene valamilyen megmozduláson lenniük?"
Az országszerte zajló tiltakozásokról az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsának tegnapi ülésén is szó esett. Az ülés után Kelemen Hunor hangsúlyozta: a szövetség most is a parlamenti párbeszéd híve, a jogállami kereteken túl nem lehet megoldani semmiféle problémát. "Továbbra is legitimnek tartunk minden olyan békés, szervezett tüntetést, ahol a polgárok elmondják a problémáikat, elégedetlenségeiket. Minden ilyen megnyilvánulásnak helyet kell adni egy demokratikus államban, de nincs helye a vandalizmusnak, nincs helye az erőszaknak, semmilyen olyan magatartásnak, amely a polgárok biztonságát veszélyeztetné" – szögezte le. Szerinte 2012-ben az a legfontosabb, hogy megőrizzék mindazt, amit az elmúlt két évben sikerült elérni, ezért az előrehozott választásokat nem támogatják, mert a politikai instabilitás a gazdaság visszaeséséhez vezet.
A tiltakozásokhoz egyre több szakszervezet is csatlakozik: tegnap az Országos Tanügyi Szövetség képviselői közölték: spontán sztrájkba léphetnek a tanárok, ha a kormány nem hajlandó lemondani. Egy nappal korábban a Tanügyiek Szabad Szakszervezete fenyegetőzött általános sztrájk kirobbantásával. A négy tanügyi szakszervezeti föderáció ma az oktatási minisztérium előtt sztrájkőrséget áll, majd csatlakoznak az Egyetem téri tüntetőkhöz.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.