Nem felel meg az Eurovíziós Dalfesztiválra való jelentkezés szabályainak a Bebe and The Change Fans Will Be Friends című száma, így az MTVA és a Magyar Televízió Zrt. kizárja a dalt a fesztivál hazai elődöntőjéből – jelentette be Cserháti Ágnes, az MTVA szóvivője.
A versenyt szervező EBU szabályainak értelmében csak olyan dal indulhat a dalfesztiválon, amely nem hangzott el 2011. szeptember elseje előtt. A magyar pályázati kiírásban is hangsúlyosan szerepelt ez a feltétel, a jelentkezőknek nyilatkozniuk kellett arról, hogy a kiírást megismerték és a szabályokat elfogadják, "a fenti dal esetében ez a feltétel nem teljesül, a dal bizonyíthatóan elhangzott egy kereskedelmi csatorna adásában a fenti időpont előtt" – olvasható a közleményben.
Miután ezt az együttes frontembere és menedzsere is elismerte, a magyarországi döntő szervezői úgy döntöttek, hogy kizárják a dalt a versenyből, és helyére a kiválasztási eljárásban a soron következő legtöbb pontot szerző dal kerül, Krisz Rudi A fél veled egész című száma.
Az Eurovíziós Dalfesztivál elődöntőit január 28-án és február 4-én tartják. A döntőt február 11-én rendezik, akkor derül ki, hogy májusban ki képviseli Magyarországot Bakuban. A magyar elődöntőket és a döntőt, illetve a május 22–26-iki azerbajdzsáni eseményeket is élőben közvetíti az m1, valamint a Duna World csatorna.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.